A multik a vizünket akarják
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a múlt hónapbanközleményben jelentette be, hogy az öt hazai regionális víziközművet - május 31-i határidővel - vagyonkezelési szempontból három vállalatba vonja össze. Az átszervezést elsősorban a hatékonyság növelésének igényével, a piaci érték és a versenypozíció javításával indokolták - szinte csupa olyasmivel, aminek az állami tulajdonban lévő, nem versenypiacon működő szolgáltatók esetében nincs semmi jelentősége.
Az ombudsmanhoz rengeteg panasz érkezett az átalakítás miatt. A panaszosok elsősorban azt észrevételezték, hogy a vízközművek a lépés nyomán kikerülhetnek a közösségi tulajdonból. Ezt a veszélyt az is alátámasztja, hogy a közelmúltban a vagyontörvény a regionális víziközműveket kivette az állami törzsvagyon köréből és forgalomképessé téve a szolgáltatókat. Az országgyűlési biztos a panaszok nyomán vizsgálatot indított, annak kiderítésére, hogy az átalakulási tervek hogyan befolyásolnák a jelen és jövő nemzedékek egészséges ivóvízzel történő ellátásának hosszú távú biztonságát, valamint a környezet- és természetvédelem államilag biztosított színvonalát.
- Mivel az MNV Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint nincsen olyan kényszerítő körülmény, amely az átszervezést sürgőssé tenné, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felszólítja a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, hogy az ombudsmani vizsgálat befejezéséig függessze fel a regionális víziközmű cégek átszervezését - áll Fülöp Sándor közleményében.
A téma civil szakértői szerint rengeteg érv szól a vízműprivatizáció ellen. Talán a legfontosabb, hogy a korábbi közműprivatizációk során tett ígéretek még nyomokban sem teljesültek: a veresny egyáltalán nem tartotta alacsonyan az árakat, és a minőségen sem javított - ezt például az áramszolgáltatók statisztikái egyértelműen bizonyítják.
Az is az eladás ellen szól, hogy az állam jelenleg évente mintegy ötmilliárd forinttal dotálja a vízműveket (pontosabban azokat az önkormányzatokat, amelyek a regionális cégek ügyfelei, de nem tudják megfizetni a víz teljes költségét), és így ez a pénz a jövőben magáncégekhez kerülne. Várhatóan tovább nőne a különbség az egyes településeken érvényes vízárak között (pedig a differencia jelenleg is magas, elérheti a 300 százalékot). Valószínűleg gyorsuló ütemben folytatódna az a folyamat, melynek során a nagyfogyasztó vállalatok leválnak a szolgáltatókról, és saját kezükbe veszik a vízellátásukat - ez az eddigi tapasztalatok szerint drágábbá teszi a lakosság ellátását, és nehezíti az "önkiszolgáló" cégek ellenőrzését, amelyek így gyakran elszennyezik az általuk használt vízbázist, sokszor a saját szennyvizükkel.
A regionális vízszolgáltatók eladásának előkészületeit pillanatnyilag egyetlen körülmény indokolja: az ágazatban érdekelt multinacionális cégek - mint a Veolia, az RWE vagy az E.ON - élénken érdeklődnek a lehetőség iránt. Ez azonban az ombudsman szerint nem elég ok arra, hogy az állam áruba bocsássa a közösségi vízvagyont.
