A Moszkva téren ellenőrzik a 4-es és 6-os villamosra felszállók jegyét

Megkezdődött a jegy- és bérletellenőrzés a 4-es és a 6-os villamos Moszkva téri végállomásánál hétfő reggel; az ellenőrzés részleteiről Kiricsi Karola, a BKV szóvivője és Tóth Sándor, a jegy- és bérletellenőrzési szakszolgálat vezetője számolt be a villamos-végállomáson tartott sajtótájékoztatón.

   
Kiricsi Karola elmondta: a közlekedési cég a metrónál már megszokott ellenőrzést terjesztette ki, így reggel hat és kilenc, valamint délután három és hat óra között ellenőrzik a 4-es és a 6-os villamosokra a felszálló utasokat a Moszkva téren.
   
A végállomáson jegyellenőrök és biztonsági őrök a villamos minden ajtajánál teljesítenek szolgálatot - tette hozzá.
   
A szóvivő rámutatott, hogy amikor a metrónál másfél éve bevezették az ehhez hasonló ellenőrzési rendszert, hamarosan napi nyolcmillió forinttal több bevétele lett a BKV-nak. A felszíni közlekedés esetében pedig, amikor az Etele téri buszvégállomáson elkezdték a rendszer tesztelését, ötször annyi jegyet adtak el, mint előzőleg.
   
Hozzátette, hogy a rendszert jövő hétfőn bevezetik a 4-es és a 6-os villamos Fehérvári úti és Móricz Zsigmond körtéri végállomásán is.
   
A közlekedési vállalat a szigorítással azt szeretné elérni, hogy a bliccelőket ne juthassanak fel a járművekre. Emellett az ellenőrzések is folytatódnak a villamosvonalon - mondta a szóvivő.
   
Kiricsi Karola az MTI kérdésére elmondta, hogy az új rendszer nem okoz többletköltséget a közlekedési vállalatnak, hiszen "csak átcsoportosítással" jár, nem kellett több embert felvennie a cégnek.
   
Tóth Sándor, a szakszolgálat vezetője elmondta: a biztonsági őrök zöld karszalagot hordanak (a jegyellenőrök kéket) és nem pótdíjazhatnak.
   
Az MTI tudósítója azt tapasztalta a helyszínen, hogy az utasok egy része helytelenítette az új rendszert, sokan hangosan is méltatlankodtak a szigorú ellenőrzés miatt. Mások viszont nem idegeskedtek a BKV szigorításán, mint az MTI-nek egy nő elmondta: megszokta már az ilyen fajta ellenőrzést a metrónál.
   
A rendszer láthatóan nem okozott fennakadást a reggeli csúcsforgalomban, a villamosra való felszállás folyamatos volt.

2008. november 3-tól jegyellenõrök állnak a Moszkva téri 4-es 6-os villamosmegállóban, így csak az szállhat fel a BKV járműveire, aki érvényes menetjeggyel vagy bérlettel rendelkezik.
2008. november 3-tól jegyellenõrök állnak a Moszkva téri 4-es 6-os villamosmegállóban, így csak az szállhat fel a BKV járműveire, aki érvényes menetjeggyel vagy bérlettel rendelkezik.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.