A Milka pert nyert Ilka Rudolf ellen

Továbbra is nélkülözniük kell a túri rudi rajongóknak Ilka Rudolfot, a hűtött túródesszertet, miután a Fővárosi Bíróság az „Ilka kontra Milka perben” helyben hagyta a szabadalmi hivatalnak a védjegybejegyzést elutasító határozatát.

Évek óta tart a vita a túró rudipiacon, nevezetesen, előjöhete a maga Ilka Rudolfjával Ilka Gábor családi vállalkozása, avagy ilyen névvel felejtse el a hűtött túródesszertet, mert az összetéveszthető a Milkával.  A pécsi testvérpár családi nevük alapján Ilka Rudolfnak nevezte el az édességet, amelynek az akkori csomagolása kék volt, s az Ilka Rudolf felirat mellett egy kékfehér tengeri malac volt.  Az egyik cég próbaképpen közel 100 ezer darabot le is gyártott Ilka Rudolfból.

Az Ilka és társa Bt. 2005ben kérte a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a kék alapon, kékfehér csíkos tengeri malacos Ilka Rudolf védjegyként való bejegyzését. A Milka csokit gyártó Kraft Foods Schweiz Holding AG azonban felszólalt a védjegy lajstromba vétele ellen. Érvelésük szerint a csomagolás színe a Milkára emlékeztet, az Ilka szó hasonló a Milkához, és sérelmezték a csomagoláson szereplő állatot is.  A szabadalmi hivatal 2007ben elutasította a Ilka védjegybejegyzési kérelmét.  Ilka Rudolf ezt követően más külsővel állt elő. A csomagolás kék helyett zöld lett, a kézzel írott betűt nyomtatott betű váltotta fel, s eltűnt a malac is. Ilkáék ismét kérték a védjegybejegyzést, azonban a Kraft Foods ezt is aggályosnak találta.  A hivatal ismét elutasította a védjegybejegyzési kérelmet. Az indoklás szerint a Milka és az Ilka szavak csupán egyetlen betűben különböznek egymástól, ami „magas fokú” hasonlóságot eredményez.

Ilkáék ezután indítottak pert a Kraft Foods ellen, s a Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdődött perben a szabadalmi hivatal határozatának megváltoztatását kérték. Álláspontjuk szerint a levédetni kívánt csomagolás kizárólag olyan elemekből áll, amelyek egyenként és összességükben is jól elkülöníthetők a Milka termékek jellegzetes jegyeitől. Azaz, az átlagfogyasztó pontosan el tudja határolni a Milka lila tehenes védjegyétől. Kizárólag a családnevüket kívánták használni, s nem arra törekedtek, hogy összetéveszthető legyen a Milkával.

A Fővárosi Bíróság elutasította Ilka Gáborék kérelmét. Az indoklás szerint az asszociációs kapcsolat megállapítható. A testület utalt arra az Európai Bírósági gyakorlatra, miszerint a jó hírű védjegy esetében az összetéveszthetőséghez elegendő a hasonlóság alacsonyabb foka is, így a védjegy védelmet élvez. Ami pedig a családnévre való hivatkozást illeti, a bíróság leszögezte: a kérelmet az Ilka és Társa Bt. nyújtotta be, azonban egy gazdasági társaság nem hivatkozhat a családnévre.

– A döntés ellen fellebbezést  fogunk benyújtani a Fővárosi Ítélőtáblához. Az édesipari piacon pedig mindenképpen meg fogunk jelenni egy termékkel, amelynek egyelőre sem az összetevőit, sem a csomagolását nem kívánjuk nyilvánosságra hozni – mondta érdeklődésünkre Ilka Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.