A mentőszolgálat helyett magáncég vigyázza az október 23-i ünnepségeket

Az idén 95,5 millió forintból szervezi és rendezi a Hungarofest az október 23-i állami ünnepséget, amely péntektől november 4-ig tart - közölte Nagy Anna kormányszóvivő.

A programok az ünnep előestéjén, október 22-én elkezdődnek, amikor a Műegyetemnél tartanak megemlékezéseket különböző szervezetek. A helyszínről egy menet is elindul a Bem térre, majd onnan a Kossuth Lajos térre, ahol meggyújtják a forradalom lángját. Október 23-án, szombaton a hivatalos ünnepségsorozat az állami lobogó felvonásával kezdődik, majd 10 órától egész napos programok kezdődnek a Kossuth Lajos téren. Például megnyitják a Parlamentet, lesz koncert, filmvetítés és rajzverseny.

A Nádor utcában egész nap veterán Csepel teherautók és motorok találkozója lesz - tette hozzá. A Jászai Mari térről indul a Széchenyi fürdőig a Szabadság futam elnevezésű "futóverseny", amelyre a nevezési díj 1956 forint; győztest nem hirdetnek, viszont a nevezési díjakat a vörösiszap károsultjainak ajánlják fel.  A programok egy része egészen november 4-ig tart, amely a "gyász napjaként" zárja az ünnepet. Ekkor Szent István bazilikában koncert lesz, ami után elindul az ünnepi menet a Kossuth térre, ahol mindenki elhelyezheti mécseseit, illetve ekkor oltják el a forradalom lángját - mondta a kormányszóvivő.

A sajtótájékoztatón megjelent Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója, aki elmondta, hogy a közlekedési vállalat is készül az ünnepre: a 4-es és a 6-os villamosokon 1956-os idézeteket játszanak be bizonyos megállóknál. Nagy Anna újságírói kérdésre megerősítette az Index internetes újság értesüléseit, amelyek szerint idén nem az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) végzi az ünnepi rendezvények egészségügyi biztosítását, hanem egy magáncég. Mint elmondta, ennek az az oka, hogy a megbízott cég sokkal olcsóbban vállalja a munkát, mint az OMSZ. A kormányszóvivő - üzleti titokra hivatkozva - nem árulta el, hogy pontosan melyik cégről van szó és mennyiért vállalta a munkát.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.