A menedzsment próbálja nyugtatni a BKV-s szakszervezeteket

Nyilatkozatháborúba keveredtek egymással a BKV Zrt. vezetői és a cégnél működő szakszervezetek. Az érdekvédők felháborodtak azon a híren, miszerint a BKV menedzsmentjének tagjai jelentős jutalmakban részesültek a februári bérfizetéskor. A cégvezetés cáfolta a sajtóhíreket, álláspontjuk szerint csupán a teljesítményhez kötött, jogszerűen járó prémiumokat utalták át.

A BKV Zrt. munkavállalói döbbenten olvassák a mainap.hu hírét, melyek a gazdasági vezetők jutalmazásáról és prémium kifizetéséről szólnak - ez áll a KEKSZ-VTDSZSZ közös közleményében. A két BKV-s szakszervezet szerint a tavaly év végén keletkezett bérmegtakarítást a munkáltató nem fizette ki, mondván az ebben a helyzetben nem lehetséges, mert a cég a csőd szélén áll. A problémát a szakszervezetek Tarlós Istvánnak is felvetették, aki szintén arról beszélt, hogy a BKV Zrt. vesztesége nem engedi meg, hogy olyan kifizetések történjenek, melyek tovább nehezítik a BKV Zrt. helyzetét.

A BKV Zrt. a tulajdonos nyomására felmondta a Kollektív Szerződést, mely egyik következménye, hogy márciustól a munkavállalók drasztikus mértékű bércsökkenésre számíthatnak. A bérkompenzációt előíró kormányhatározatot sem hajtotta végre a Társaság, holott ez havonta mintegy 50 millió forintos költséget jelentene, amely nagyságrendekkel kevesebb összeg a most kifizetett prémiumoknál. Némi ellentmondást vélünk felfedezni a Főpolgármester úr nyilatkozataiban. Arról beszélt, hogy a dolgozók ártatlanok a jelenlegi helyzet kialakulásában és nem az ő zsebükben akar turkálni. Úgy tűnik, hogy mégis turkál és a munkavállalók zsebeinek kiürítésével a BKV Zrt. vezetésének a zsebeit töltik meg - fogalmaz az érdekvédők közleménye.

Tévedés ne essék a vezetők többségének jár a szerződésben előírt járandóságuk, de a kialakult helyzetben erkölcsösebb megoldás lett volna, ha a gazdasági vezetés önmérsékletet tanúsít. Ez nem így történt, tehát joggal követelhetik a munkavállalók juttatásaik megtartását, a jogszabályban előírt bérkompenzációt és a Kollektív Szerződés azonnali meghosszabbítását. Úgy gondoljuk, a prémiumok kifizetésének az lehet a célja, hogy a munkáltató a felső és középvezetők lojalitását megőrizze, nehogy bármi módon átálljanak a munkavállalók oldalára az egyre fokozódó elégedetlenség közepette.

A most történt esemény után minden morális alapot nélkülöz a munkáltató új Kollektív Szerződésre vonatkozó javaslata, amely minden Munka Törvénykönyve feletti juttatást elvonna a munkavállalóktól. A szakszervezetek csak olyan megtakarítási megoldások elfogadásában tudnak gondolkozni, melyek az átlagkeresetűek és különösen az átlagkeresetek alatt rendelkezők terheit nem növelik - állítják a szakszervezetek.

Csak a munkaszerződésben rögzített juttatásokat kapták meg a BKV dolgozói – köztük társaságunk vezetői is –, tehát a menedzsment nem önmagát jutalmazta meg, amint az egyes sajtóorgánumokban megjelent - válaszolt közleményben a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetek által megfogalmazott vádakra. A munkavállalók a bérkompenzációt is meg fogják kapni, januárig visszamenőleg; az egyébként jogszerű késedelemnek technikai okai vannak - állítja a cég vezetése.

A BKV Zrt. a február 8-ai bérfizetéskor fizetése mellett minden, arra jogosult dolgozójának kifizette a munkaszerződésében rögzített juttatásokat. Társaságunk bérezési gyakorlata szerint a BKV munkavállalói (köztük a vezetők is) részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban, hogy mérhető eredmények elérésére ösztönözzük őket. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jutalom, hiszen a jutalom nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. A bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, melyet nem csak a felsővezetők, hanem a munkatársak esetében is alkalmaznak a társaságok.

A BKV Zrt. 2011-ben messzemenően az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el. A januári fizetéssel – azaz a fent említett február 8-ai kifizetéssel – a társaságunk belső szabályzatában rögzített összegeket utaltuk át dolgozóinknak (vagyis az éves bérkeret 1,3 %-a került most prémiumként kifizetésre),  akik egyébként korábban, a cég iránti lojalitásukat bizonyítandó készséget mutattak arra, hogy a prémiumokat a különösen nehéz finanszírozási helyzet közepette csak később kapják meg.

A sajtóban megjelentekkel ellentétben a vezetők nem kaptak további jutalmat; az év végi jutalmazással – összességében 50 millió forinttal – többségben a fizikai állományban dolgozó munkavállalóink többletmunkáját honoráltuk, igazgatósági döntés alapján. Ez a képződött bérmegtakarítás kevesebb, mint 7 %-a.

A BKV határozottan elkötelezett az iránt, hogy a munkavállalóinak ebben a nehéz helyzetben is biztosítsa a munkaszerződésükben rögzített juttatásokat. Nincs ez másként a jogszabályokban lefektetett kifizetésekkel sem, így természetesen a bérkompenzációt kifizeti társaságunk – nem is tehetnénk másként; leszögezzük, hogy a prémiumokat és a jutalmakat nem a bérkompenzációra szánt összegből egyenlítettük ki, az jelenleg is rendelkezésre áll. Ugyanakkor egyrészt a 2012-es bértárgyalások folyamán még nem sikerült az érdekképviseletekkel megegyezni a végrehajtás módjáról, illetve technikai akadályok is felmerültek. Leszögezzük: visszatartani a bérkompenzációt nem fogjuk, amint az akadályok elhárulnak, az arra jogosult munkavállalók megkapják azt.

A sajtóban megjelentekkel ellentétben nem 50-60 vezetőnek jár céges autó, hanem 23 vezető beosztású személynek: a vezérigazgatónak, helyetteseinek, az igazgatóknak, illetve azoknak a főmérnököknek és főosztályvezetőknek, akiknek munkaköre ezt megköveteli. Ők kapták vissza az üzemanyagkártyákat is - zárul a BKV Zrt. közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.