A médiatörvény 'családban marad'

Támogatásáról biztosította az új médiatörvényt az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület csütörtöki közleményében, kiemelten a gyermekvédelem, s a közerkölcs oldaláról megközelítve a kérdést.

Az Illéssy Mátyás, a szervezet elnöke által jegyzett állásfoglalásban kifejtették: nyilatkozatukkal szeretnék elősegíteni, hogy a média védje a közerkölcsöt, és annak követésére neveljen, bíztasson minden embert. Fontosnak tekintik, hogy a médiatermékek ne sértsenek senkit, de különösen ne sértsék a 18. életévüket még nem betöltötteket, valamint a fogyatékkal, hátrányos helyzetben, kiszolgáltatva élőket, s azt is, hogy a tájékoztatások hitelességéért a médiatulajdonos jogi felelősséggel tartozzon.

Az állásfoglalás szerint azt is szükségesnek tartják, hogy ha a tájékoztatás törvénybe ütköző tartalommal bír, azt a tartalmat a megfelelő szervek a bűncselekmény valós vagy vélt gyanújával vonják vizsgálat alá munkájuk végzése közben.

Kitértek arra is, hogy a reklámok semmilyen formában ne használhassák fel a gyermekeket és a fiatalokat kereskedelmi célra, továbbá arra is, hogy az erőszakos és pornográf tartalmakkal kapcsolatban a legszigorúbb hozzáférést kell követelni.

Az egyesület kormányzati segítséget vár abban, hogy kapjanak támogatást azok, akik a közerkölcs erősítésén fáradoznak. Mint írták, örülnek, hogy végre olyan médiatörvény született, amely kiemelten fontosnak tartja a kiskorúak védelmét, valamint a gyermekek védelmére építve a családok, a családokra épülő egészséges társadalom védelmét. Az egyesület felszólítja mindazokat, akik számára a médiatörvény ügye "Magyarország lejáratását" is megéri, hogy inkább saját egyéni és pártérdekeiket védjék, s ne "folytassák aknamunkájukat".

Az egyesület honlapja szerint olyan civil szervezet és szellemi műhely létrehozását tűzte ki célul, amely lehetővé teszi a magyar családpolitika, népesedéspolitika kérdéseinek bemutatását, kutatását, oktatását és tárgyalását. E cél érdekében felvállalják folyóiratok, újságok, valamint e kérdéskört tárgyaló könyvsorozat és oktatófilm-sorozat kiadását, valamint előadásokat, képzést, továbbképzést, vitafórumokat és konferenciákat szerveznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.