A Médiatanácsnak erre is van válasza

A médiahatóság álláspontja szerint nyíltan és egyértelműen megszegné a médiatörvényt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa akkor, ha szerződést kötne a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára.

A hatóság Szóvivői irodája ezt az után közölte az MTI-vel szerdán, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, megismételt eljárásában nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsor-szolgáltatási szerződését. Az eljárást a rádió azért indította a médiatanács ellen, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte a budapesti, ingyenesen hirdetett körzeti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést.

A médiatanács kötelességének tekinti, hogy érvényt szerezzen a jogerős bírósági döntéseknek, azokat végrehajtsa - olvasható a Szóvivői iroda közleményében. A hatóság a Budapest 92,9 MHz-es frekvencia ügyében született bírósági döntésnek is örömmel tesz eleget, amennyiben a bíróság döntése nem keletkeztet jogsértő, a médiatörvénnyel szemben álló helyzetet - közölték.

"A médiatanács ugyanis csak abban az esetben köthet a bíróság döntésével összhangban szerződést erre a frekvenciára, ha ezzel nyíltan és egyértelműen megszegi a médiatörvény egyik kulcsfontosságú rendelkezését, mely az Európai Unió jogrendjével összhangban a média- és véleménymonopóliumok kialakulását megelőzendő, kizárja, hogy egy műsorszolgáltatónak, egy időben, azonos vételkörzetben két frekvenciája is lehessen" - fogalmaz a kommüniké, hozzátéve: a Klubrádiónak Budapesten már van frekvenciája, a rádió jelenleg is sugározza adását a 95,3 MHz-es hullámsávon. 

A hatóság számára, mint minden más helyzetben, ebben az esetben is csak a törvényes út járható, és meggyőződése, hogy egy jogállamban egyetlen piaci szereplőnek sem lehet érdeke törvénytelen szerződés létrehozása. 

A jogállami megoldás mihamarabbi megtalálásáért a médiatanács tanulmányozza az ítéletet - tudatták. 

A Fővárosi Törvényszék szerdán műsor-szolgáltatási szerződést hozott létre a felek között, de indoklásában kimondta azt is: a médiatanácsnak a kontraktust hatósági szerződéssé kell alakítania.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.