A Margitszigetet meg kell menteni Budapesttől

A szocialisták tiltakoznak ellene, hogy a Margitszigetet elvegyék a XIII. kerülettől, ahová most tartozik, s áthelyezzék a fideszes Fővárosi Önkormányzat irányítása alá. Az esetleges politikai motiváció világos: az említett kerület ellenzéki vezetésű.

Az MSZP Budapest, XIII. kerületi szervezete szerint a Fidesz újabb lépést tesz az önkormányzatok felszámolásának irányába azzal, hogy a Margitsziget a kerület irányítása helyett a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté válik. (Az előzmények itt olvashatók.)

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben azt írták: "ezután a polgárok közös vagyona kerülhet sorra, végül megszüntethetik a helyi önkormányzatokat is". A XIII. kerületi szocialisták szerint hamisan érvelnek a törvény kezdeményezői, amikor azt állítják, hogy minderre azért van szükség, mert ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír, és a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségein. Szerintük a Margitsziget esetében már ma is rendelkezésére áll minden eszköz annak érdekében, hogy a területtel kapcsolatos célokat megvalósítsák.

A XIII. kerületi MSZP ezért elítéli a "titokban előkészített, szakmailag vitatható, a főváros közigazgatási felépítését kikezdő, politikailag elhibázott" törvénytervezet beterjesztését és esetleges elfogadását. A kerületi MSZP tiltakozik Budapest közigazgatási egységének véleményük szerint durva, senkivel sem egyeztetett, a polgárok érdekeit semmibe vevő átalakítási szándéka, valamint a Margitsziget mint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területi egység létrehozása ellen. A XIII. kerületi szocialisták összefogást sürgetnek a terv megvalósítása ellen.

Főváros: a szocialista nyilatkozat rosszhiszemű, idétlen politikai támadás

Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a területen állandó lakáshasználatra nem lesz lehetőség.

Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester szerdai nyilatkozatát a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonásáról a közleményben a főváros "rosszhiszemű, idétlen politikai támadásnak" minősítette, hozzátéve, hogy azt "az élet úgyis cáfolni fogja".

A kommunikációs igazgató szerint a szocialista politikus nyilatkozata azért is érthetetlen, mert a Margitsziget tulajdonjoga eddig is a fővárosi önkormányzaté volt. Tóth József egyebek mellett a közigazgatás "példátlan feldúlásának" tartotta a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonását, ésszerűtlennek és törvénytelennek nevezte a terveket. Erre válaszul a Főpolgármesteri Hivatal hangsúlyozza: a főváros - amely a jövőben közvetlenül igazgatná a Margitszigetet - szintén önkormányzat. A közleményben az is olvasható, hogy a Budapestet húsz éven át vezető MSZP-SZDSZ évtizedekig semmit sem kezdett a Margitszigettel.

MSZP: mi a Fidesz valódi terve a Margitszigettel?

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a kormány egy tollvonással elvenné a Margitszigetet a XIII. kerülettől. Az érvek zavarosak és nehezen hihetőek a javaslat mellett. A Fidesz elmúlt három éve okot ad a gyanakvásra. Az csak a jövőben dől majd el, hogy a Margitsziget pihenőpark marad-e, vagy valamifajta "offshore-szigetté" válik - írja közleményében az MSZP budapesti szervezete.

A párt szerint Budapestet három éve folyamatosan elvehető értékként kezeli a Fidesz-kormány, amiben a város fideszes vezetése aktívan támogatja. Az elmúlt években Budapesttől erőszakkal elvették kórházait, iskoláit, szociális intézményei egy részét. Folyamatosan újabb és újabb értékekre vetnek szemet, előfordult, hogy Orbán Viktor miniszterelnök afféle modern földesúrként egy, a sajtó számára rendezett buszutazáson csak úgy megemlítette, hogy az Andrássy út egyik palotáját államosítani kellene. Azóta már zajlik is az előkészítés.

Mint írják, a legutóbbi hír most hétvégén került napvilágra: a kormány elvenné a Margitszigetet a XIII. kerülettől. A döntés háttere lényegében ismeretlen és átláthatatlan. Az ötletről a jelenlegi felügyeletet ellátó XIII. kerületi önkormányzat is a sajtóból értesült. Az elmúlt években átlátható, világos szabályok alapján zajlottak a Margitszigetet érintő döntések. A főváros és a kerületi önkormányzat közös döntések, elhatárolt jogkörök alapján, a fővárosiak érdekében hozta meg döntéseit. Ennek is köszönhetően maradt a sziget többségében beépítetlen pihenőpark.

Az MSZP szerint a Fidesz ötlete azonban véget vet ennek, és egyfajta "XXIV. kerületet" hozna létre – azaz tovább folytatná Budapest szétszabdalását. Ráadásul a változtatás újabb fideszes ingatlanspekulációra teremt lehetőséget. Nem világos, hogy kinek és miért állhat érdekében a XIII. kerület kizárása a sziget ügyeiből. Az talán irányt mutat a döntés megértéséhez, hogy a kerületet ma is szocialista polgármester és szocialista többségű önkormányzat vezeti, az elmúlt években pedig ez a kerületvezetés rendszeresen felemelte szavát a kormányzat államosításával szemben. Vajon bosszú vagy valamilyen további hátsó érdek áll a háttérben? - teszik föl a kérdést.

 




Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.