A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült

A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csakhogy komolyan vegyék őket - mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken.

A tanú, aki jó kapcsolatokat épített ki az egyik vádlottal, majd 2009 elején hónapokig rögzítette beszélgetéseiket, szerdán ügyészi kérdésekre válaszolva részletesen beszámolt a Budaházy vezette szervezet felépítéséről, a kiképzésekről, az MSZP-SZDSZ-kormány megfélemlítése céljából képviselők otthonainál végrehajtott robbantásos merényletekről, a 2006. és 2007. október 23-ai fővárosi eseményeken való részvételükről. Így többek között arról, akkumulátort és benzint vittek magukkal, hogy a Deák térnél beindított harckocsit a rendőrök ellen fordítsák.

A tanú elmondta, hogy Budaházyék Bajnai Gordon volt miniszterelnököt sem szerették, de úgy vélték, hogy a szocialista kormányfő elleni támadás mégiscsak túl kockázatos. Továbbá arról beszélgettek, hogy ha a következő kormány hasonlóképpen viselkedik, "azok is megkaphatják a magukét". A tanú kihallgatása délután folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.