A magyarok kétharmada nézni fogja az olimpiát

A nemzetközi közvélemény csaknem háromnegyede (72 százaléka), a magyarok kétharmada belenéz majd az olimpiai közvetítésekbe – derül ki az Ipsos legújabb, 24 országban 20 ezer fő megkérdezésével készült kutatásából.

Eszerint a legtöbben, 65 százaléknyian televízión követik az eseményeket, 23 százaléknyian online módon, 6 százaléknyian okostelefont, 4 százaléknyian táblagépet fognak használni. A televízió és az internet a magyarok körében is preferált közvetítő eszköz lesz (63, illetve 21 százalék említette meg), de mobiltelefon segítségével csak két százalék kíséri figyelemmel a versenyeket, tabletet pedig erre a célra nem vesznek igénybe.

Az átlagos érdeklődés is magas (72 százalékos) az olimpiai játékok iránt, de Kínában, Dél-Koreában és Indiában szinte össznépi üggyé válhat az eseménysorozat: 92, 91 illetve 90 százalékuk állítja, hogy nézi majd a versenyeket. Legkevésbé Belgiumban, Németországban és Franciaországban mutatnak érdeklődést az eseménysorozat iránt, de még ezekben az országokban is a lakosság legalább fele (50, illetve 54-54 százaléka) tervezi, hogy nyomon követi az olimpiát. A magyarok érdeklődése az átlagosnál ugyan alacsonyabb, de a többség, 66 százalék nálunk is figyelmet szentel a közvetítéseknek.

Világszerte az atlétika és a foci váltja ki a legnagyobb érdeklődést, 20-20 százaléknyian nézik majd meg ezeket az eseményeket a következő hetekben. A sportágak rangsorában az úszás következik, amit a torna, a röplabda, a tenisz, a kosárlabda, az ökölvívás és a kerékpározás követ. Az egyes országok a saját éremesélyeikre figyelemmel szurkolnak majd a versenyeken. Így például a kínaiak főképpen a tornára koncentrálnak, a brazilok a röplabdára, az ausztrálok az úszásra, a britek az atlétikára. A magyarok érdeklődése is főképpen az úszásra irányul (44%), de ezen kívül még a vízilabda (13%), a labdarúgás (10%) és a torna (7%) is viszonylag sokak számára hoz izgalmakat.

A nemzetközi közvélemény nagyobbik része, 63 százaléka nem tart attól, hogy az olimpiai eseményeket terrortámadások fenyegetnék. Félelmei 37 százaléknak vannak, főképpen a mexikóiak, az indiaiak és a spanyolok körében vannak aggodalmak (54, 51, illetve 50 százalékukat jellemzi). Mi, magyarok az átlagosnál jobban bízunk abban, hogy semmilyen váratlan esemény nem szakítja meg az olimpiát – 24 százalék gondol csak a legrosszabbra, 76 százalék reméli, hogy békés lesz a világverseny.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.