A Jobbik is a rádió előtt tüntetett mérgezett mondanivalójával

Novák Előd (Jobbik) szerint jogos elvárás volt, hogy a médiát "megtisztítsák a liberális fertőtől", a közszolgálati médiumokban is meglévő balliberális túlsúlytól, a Fidesz azonban visszaélt az emberek bizalmával, és hatalma bebetonozására használta fel a médiatörvényt.

A Jobbik alelnöke erről pártja szerda esti tüntetésén, a Magyar Rádió épülete előtt beszélt. Kifogásolta, hogy a közrádió megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, mivel esti hírműsoraiban a jobbikos megszólalások aránya a 2 százalékot sem érte el az országgyűlési és az önkormányzati választás között eltelt időszakban.

A politikus bírálta a médiatörvényt is, mondván, az a Fidesz túlhatalmát szolgálja azzal, hogy a médiatanácsban kizárólag a nagyobbik kormánypárt által jelölt tagok kaptak helyet. A Fidesz célja az, hogy "igaz szó ne hangozhasson el" - mondta. A demonstráción - a párt több országgyűlési képviselője mellett - mintegy százötven Jobbik-szimpatizáns vett részt. A rádió főbejárata elé vonulva azt skandálták, hogy "cenzúra, diktatúra!", többen kereplővel és füttyszóval tiltakoztak, mások Orbán Viktor miniszterelnököt szidalmazták.

A Jobbik a tavalyi év utolsó napján hirdetett demonstrációt a Magyar Rádió épülete elé. Novák Előd akkor azt mondta: így fejezik ki szolidaritásukat Bogár Zsolttal és Mong Attilával, a Magyar Rádió reggeli műsorának szerkesztőjével és műsorvezetőjével, akik a december 21-i adásban egy perc csenddel tiltakoztak a médiatörvény elfogadása ellen. Hozzátette, hogy a rádiósokkal szemben indított felelősségre vonási eljárás január ötödikén veszi kezdetét. A szerdán közzétett meghívóban már az állt: a párt a cenzúra és a "médiadiktatúra" ellen tiltakozik rendezvényével.

Előzőleg Mong Attila blogjában azt írta: "semmilyen politikai párt szolidaritásából nem kérünk, különösen egy olyan pártéból nem, amelyik miközben szóban bőszen védi a szabadságot, cselekedeteivel a szabadságot sérti."

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.