A magyar-szlovák határon áthaladó kerékpárút épül

A magyarországi Bezenyét és a határnál fekvő Rajkát a szlovákiai Dunacsúnnyal (Cunovo) és Oroszvárral (Rusovce) összekötő kerékpárút épül az őszre.

Kammerhofer Róbert, Bezenye polgármestere (független) az MTI-nek elmondta: 2005 óta most pályáznak negyedszer a projekttel, amelynek összköltsége 2,1 millió euró. Ebből épül meg a 16,3 kilométeres, 3 méter széles betoncsík.

A magyar oldalon a napokban megkezdődtek a munkák, itt teljesen új nyomvonalon dolgoznak, ezért – noha az itteni szakasz a maga 8,7 kilométerével alig több mint fele a teljes építkezésnek  – a költségek mintegy 70 százalékát fordítják erre a részre.

Szlovákiában ezzel szemben jórészt a Duna töltésén futó makadámutat kell leburkolni – tette hozzá.

A munkálatok szeptemberre tervezett befejezése után végig kerékpárúton lehet elkerekezni Pozsonyból Mosonmagyaróvárig, amelyet heteken belül elkészülő bicikliút köt majd össze az osztrák határral is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.