A lehető legszigorúbb büntetést kapja a Jobbik

A Fidesz-frakció álláspontja szerint a Jobbik rendzavarása ellenére is szabályszerű volt az új földtörvény pénteki zárószavazása.

Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását fogják kezdeményezni a házbizottság ülésén. Kiemelte: az ülést vezető Latorcai János vezetésével a kormánypárti többség a házszabálynak megfelelően döntött az új földtörvény szavazásakor. Rogán Antal szerint a Jobbik megpróbált visszaélni a házszabállyal, hiszen az ellenzéki frakció kezdeményezte a név szerinti szavazást a földtörvényről, majd megpróbálták a szavazást megakadályozni, illetve nem engedték Latorcai Jánosnak, hogy lefoglalja a helyét az elnöki pulpituson.

Hangsúlyozta: a levezető elnök feladata az ülés zavartalanságának biztosítása. Álláspontjuk szerint Latorcai János a házszabálynak megfelelően döntött, amikor elrendelte a gépi szavazást.

A sajtótájékoztatón részt vevő Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes hozzátette: Latorcai János a legjobb megoldást alkalmazta, amikor "nem tette lehetővé, hogy a Jobbik alkotmánysértő és botrányos magatartása a szavazás folytatását megakadályozza". Hangsúlyozta nem történt eljárási szabálysértés, de még ha történt is volna, az sem járna a törvény automatikus megsemmisítésével, csak az vezethetne oda, ha alkotmányos szabály megsértéséről lenne szó.

A Jobbik magatartásával kapcsolatban Rogán Antal úgy fogalmazott: az ország egész nyilvánossága megtapasztalhatta, hogy mi lenne akkor, ha a Jobbik valaha hatalomhoz jutna: "káosz, anarchia és erőszak". Kiemelte: a Fidesz és a KDNP képviselői a "nyugodt erőt" képviselték az Országgyűlésben. Szerinte a Jobbik képviselői "magukból csináltak bohócot", és ez az "óvodában sem megengedhető" viselkedés "őket minősíti".

Gulyás Gergely álláspontja szerint "a lehető legsúlyosabb bűn", ha egy demokráciában egy parlamenti párt alkotmányellenesen akadályozza az államszervezet demokratikus működését, és ez "a szélsőséges magatartás nem maradhat következmények nélkül", ezért várják Kövér László Házelnök intézkedését. A fideszes képviselő szerint a "rendszerváltozás óta hasonlóan súlyos megzavarási kísérletére az államszervezet demokratikus működésének nem volt példa, talán a taxisblokád sorolható ide, de az sem volt ennyire közvetlen".

Rogán Antal elmondta azt is: az új földtörvény a külföldiek földszerzését akadályozza meg azzal, hogy csak olyan külföldi állampolgár juthat termőföldhöz, aki életvitelszerűen a mezőgazdasággal foglalkozik, megvannak a szükséges végzettségei, földet művel és a helyi földbizottság belegyezését is megkapja. Emellett az új jogszabály a nagybirtokok és a családi gazdaságok jelenlegi ötven-ötven százalékos arányán is változtatni akar a családi birtokok javára. A kormánypártok várakozása szerint hamarosan a termőföld nyolcvan százaléka családi gazdálkodók kezében lehet.

Rogán Antal szerint tehát az új földtörvény "nagybirtokellenes", vagyis a Jobbik a pénteki magatartásával "a nagybirtokosok és a külföldi spekulánsok kezére játszott", ahogyan az MSZP és az Együtt-PM-szövetség képviselői is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.