A legtöbben öntudatlan halálra vágynak
Magyarországon a leggyakoribb halálozási ok a szív- és keringési rendszer megbetegedése, ezek száma némileg csökkent az elmúlt húsz évben, de a második leggyakoribb halálok, a rákos betegségek száma tovább nőtt - emlékeztetett Schaffer Judit, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület vezetője, a Hospice Világnapján tartott rendezvényen.
A hospice az életük végén járó betegek gondozását, életminőségük javítását végző szervezet. Az emberhez méltó haláért küzdenek, tagjaik között orvosok, ápolók, gyógytornászok, pszichológusok, szociális munkások, lelkészek és önkéntesek vannak. Nem csak a haldoklókat, hanem a hozzátartozókat is segítik ingyen. Évente 6500 beteget kísérnek, az általuk támogatott betegek 92 százaléka daganatos betegségben szenved. - Ez a szám akár sok is lehetne, ha nem tudnánk, hogy Magyarországon 33 ezren halnak meg évente rákban - tette hozzá Schaffer Judit. Az átlagos hospice gondozási idő 41 nap. - Ez sajnos másfél hónap sincs. Ha többen foglalkoznának ezzel, korábban el lehetne kezdeni a munkát egy-egy beteggel - hangsúlyozta.
Schaffer Judit szerint a legfőbb gond még mindig a tájékozatlanság és az együttműködés hiánya, a szakemberhiány és az egész egészségügyet jellemző forráshiány. Ennek ellenére egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint Kelet- Európában negyedik, világon 11. helyen állunk a hospice ellátáshoz való jutást, az ellátás színvonalát, finanszírozottságát tekintve.
Ferdinandy Ágnes gyógytornász-fizioterapeuta felidézte egy fiatal, mellrákban szenvedő nő esetét, aki a támogatók első látogatásakor rendkívül sovány volt és olyan gyenge, hogy nem tudott felülni az ágyban. Fizikai és lelki segítséggel azonban olyan állapotba került, hogy tudott foglalkozni, játszani a gyerekeivel. Még másfél évet élt.
És hogy miért van még szükség a hospice-ra? Zana Ágnes kultúrantropológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa felidézte, hogy úgy nőtt fel, hogy nem látott halált, nem volt temetésen, a nagyszülei kórházakban haltak meg, nem tudta hogy kell egy idős embert ápolni. Szerinte ez jellemző a mai társadalomra. - Évezredeken keresztül az volt a jó halál, amire fel lehetett készülni, gyónni, végrendeletet írni, elbúcsúzni a rokonoktól. Ma viszont könnyű, gyors, fájdalommentes halálra vágyunk - hangsúlyozta. Egy egészségügyi dolgozók körében végzett kutatás szerint a legtöbben öntudatlan állapotban szeretnének meghalni.
Zana Ágnes szerint az, hogy mára elfogadhatatlanná, tabuvá vált a halál, a technikai fejlődés, a szülés és a halál kórházakba kerülésének következménye. Megszűntek a haldoklást kísérő rítusok, helyettük kórházi protokoll van, ami nem mindig ad módot a méltó búcsúra. Szerinte a média halálképe, a kórházsorozatok világának mintái is a halál tabuját erősítik. - Szilárdan tartja magát a nézet, hogy ha valakit nem tudnak meggyógyítani, az az orvos kudarca, sőt, az egész társadalom kudarca. Ezért tesznek az utolsó pillanatban is olyan erőfeszítéseket, amelyeknek már nincs értelme - tette hozzá.
Zana Ágnes szerint nem a régi rítusok felidézése a megoldás, hiszen a siratás, a virrasztás ma már nem működhet. Ehelyett új szokásokra van szükség. Elmondta, hogy az orvostanhallgatók tömegével jelentkeznek a haldoklással vagy a rossz hírek közlésével foglalkozó kurzusokra, tehát igény van a változásra.
És nem csak az egyetemisták körében: a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület korábban kidolgozott egy középiskolai oktatási modellprogramot. A Diákönkéntes programnak az a célja, hogy a fiatalok természetesebben viszonyuljanak a halálhoz, a gyászhoz, a segítségre szoruló idős vagy beteg emberekhez. Az egyesület szeretne minél több fiatalt megnyerni önkéntesnek is. - A fiatalok befogadóbbak, nyitottabbak az új gondolatokra, ráadásul sokkal több szabadidejük van, mint a felnőtteknek - mondta Farkas Kinga, aki maga is az egyesület diákönkéntese. Szerinte ők is nevelhetik a felnőtteket, akik közül sokan érzik úgy, hogy "ha nem beszélünk róla, akkor a halál nem is létezik".
