A legnagyobb csalás elhitetni, hogy megúszhatók a reformok

Fodor Gábor esélyt adott az MSZP-nek, Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc a viszontválaszban az ellenzék felelőtlenségére hívta föl a figyelmet. A távozását bejelentő kormányfő azt mondta: küzdeni fog az ellen, amit a Fidesz az elmúlt négy évben elhitetett az országgal.

A miniszterelnök felelős és helyes döntést hozott - mondta parlamenti felszólalásában Fodor Gábor, SZDSZ-elnök, aki szerint „át kell érezni ennek a pillanatnak a jelentőségét", mert véget vetett a kisebbségi kormány politikai agóniájának. Fodor szerint most azt kell megnézni, mi a kibontakozás útja, és minél hamarabb létre kell jönnie az új cselekvőképes, hiteles kormánynak.

Az SZDSZ nem támogatja a Fidesz parlament-feloszlató javaslatát, „de lehet, hogy két hét múlva más lesz a helyzet". Fodor szerint ma felelőtlenség előrehozott választást követelni, és olyan miniszterelnök-jelöltet kell találni, aki képes megszerezni a bizalmat és támogatottságot a válság kezeléséhez. Ennek esélyét kell most megadni, az országban egyre fokozódik a rasszizmus és az erőszak, a Parlament felelőssége abban áll, hogy ezt megpróbálja megállítani - fogalmazott.

„A lehető legrosszabbat akkor teszik valakivel, ha megfosztják ellenségeitől" - Gorbacsov ezen idézetét citálta felszólalásában Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető, szerinte ez magyarázza az ellenzék zavarodottságát. „Ha valaki rendkívüli helyzetben is csak a régi szövegeit tudja elmondani, az méltatlan a helyzet megoldására" - jelentette ki. „Félek, kibújt a szög a zsákból, Önöknek nem Gyurcsány Ferenccel, hanem az összefogással van bajuk" - mondta az ellenzéknek.

Sokszor adtak önök ultimátumot, most önöknek ketyeg az óra, válaszolniuk kell, nincs sok idő, a nemzetnek világosan kell látnia - tette hozzá.

Lehet valaki kormányon vagy éppen ellenzékben, de a kormány kritikája nem lehet egyenlő a nemzet teljesítményének elutasításával - mondta viszontválaszában Gyurcsány Ferenc. Szerinte az elmúlt hét évben negyedével nőtt a gazdaság teljesítménye, negyedmillió új lakás épült. „Jobboldali barátaimnak mondom, aki az elmúlt hét évet ki akarja dobni, az az ország életének és teljesítményének egy részét is kidobná."

Az előrehozott választásokkal kapcsolatban megjegyezte, érteni véli az ellenzék szándékait, de nem támogatja. „Mert amit önök képviselnek, az ellen küzdeni kell, demokratikus és alkotmányos keretek között az utolsó percig. Küzdeni kell az ellen, amit önök az elmúlt négy évben, olykor sikerrel akartak elhitetni az országgal. A legnagyobb csalás: azt üzenni, hogy megúszhatók a reformok, a nagyobb felelősségvállalás. E szemlélet, magatartás és politika ellen fogok küzdeni" - jelentette ki.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.