A legfőbb ügyész visszautasítja a kormányfő vádjait

A legfőbb ügyész visszautasítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az MSZP kongresszusán az ügyészekre tett sértő kijelentéseit - közölte az Legfőbb Ügyészség.

A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze a megalapozatlan kijelentéseket az ügyészi hivatásrendre sértőnek, méltánytalannak tekinti, s azokat visszautasítja - olvasható az ügyészség közleményében.

Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati tisztújító kongresszusán azt mondta, az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.

A beszéd szó szerinti leirata szerint a kormányfő azt is mondta, "úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket".

A legfőbb ügyész megerősíti, hogy az ügyészség minden ügyben politikai befolyástól mentesen jár el és egész tevékenységével a jogállam, a Magyar Köztársaság demokratikus értékrendjének megerősítésére törekszik.

A közlemény szerint a legfőbb ügyész maradéktalanul egyetért az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) által a miniszterelnöknek az MSZP kongresszusán a bíróságokról és az ügyészségekről tett kijelentései kapcsán közzétett nyilatkozatával.

Ujkéry Csaba, az OIT szóvivője szombaton azt közölte, a testület "a leköszönő miniszterelnöknek, az MSZP kongresszusán a bíróságokra tett sértő kijelentéseit nem tudja értelmezni. Azokat visszautasítja és kommentálni nem kívánja".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.