A magyar férfiak fele nem lát jól, mégis vezet

A jogosítvánnyal rendelkező férfiak több mint fele nem lát jól – nőknél ugyanez az arány alig haladja meg az egyharmadot –, vagyis a volán mögött ülő urak jelentős része látásvizsgálatra szorulna - derült ki egy országos látásvizsgálat során.

Egy éve indult útjára a Nagy látásteszt szűrőbusza, amelyen az Opticnet partnerhálózat szakértő látszerészei ingyenesen ellenőrizték az ország lakosságának látását. A szakemberek több mint öt és fél ezer személyt vizsgáltak meg, és megdöbbentő eredményeket tapasztaltak. Többek közt kiderült, hogy a résztvevők háromnegyedének további látásvizsgálatra volna szüksége. Ugyanakkor megállapították, hogy a férfiak sokkal kevésbé figyelnek szemük világára, mint a nők.

A szűrőbusz eddig 58 helyszínen, 42 településen járt és a szakemberek összesen 5587 főt vizsgáltak meg. Közülük 58 százalék volt a nő és 42 százalék a férfi, ami azt mutatja, hogy a látásteszt a nőket jobban érdekelte, mint a férfiakat. A legfiatalabb résztvevő 5 éves volt, a legidősebb 93. Az átlagéletkor 48,8 év, ami várható volt, hiszen 40 év felett – az élettani változások miatt – a látásélesség romlik, ráadásul az idősebb korosztály jellemzően már jobban figyel az egészségére.

A szűrésen résztvevők 61 százaléka – a férfiak 73, a nők 50 százaléka – rendelkezik jogosítvánnyal. Az egyik legriasztóbb statisztikai adat, hogy a jogosítvánnyal rendelkező férfiak több mint fele nem lát jól – nőknél ugyanez az arány alig haladja meg az egyharmadot –, vagyis a volán mögött ülő urak jelentős része látásvizsgálatra szorulna. A térérzékelésre pedig komoly hatással van a rossz látás, így előfordulhat, hogy a nem megfelelő látásélesség közúti balesetet okozhat.

A szakemberek azt tapasztalták, hogy azok, akik munkavégzéshez számítógépet használnak, sokkal jobban figyelnek látásuk épségére és a megfelelő korrekcióra, mint azok, akik nem. A vizsgált személyek csaknem negyede dolgozik vagy tölt el minimum 4 órát monitor előtt, és közülük csak minden hatodik embernek volt szüksége további látásellenőrzésre.

A szűrésen résztvevők között viszonylag magas, 32 százalék volt azoknak az aránya, akik 1 éven belül voltak szemvizsgálaton, míg 21 százalék 2, 16 százalék 3 éven belül ellenőriztette a látását. Ugyanakkor több mint harminc százalékra tehető azok aránya, akik az elmúlt három esztendőben nem találkoztak szakemberrel.

A nemek közti megoszlás azonban korántsem kiegyenlített: a nők gyakrabban járnak szemvizsgálatra, szűrésekre és gyakrabban is készíttetnek szemüveget maguknak, mint a férfiak. Az is kiderült, hogy a nők sokkal inkább vállalják, ha látáskorrekcióra van szükségük, mint a férfiak, akik gyakran hiúságból nem viselnek szemüveget.

A látásteszt roadshow 2011 augusztusában folytatódik, és a szűrőbusz a tervek szerint még hosszú hónapokig járja az országot. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.