A Kúria elé idézték Esztergomot

A Kúriához fordult a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, mivel a kormánymegbízott szerint jogsértő Esztergom város 2012-es költségvetése. A hivatal azt kifogásolja, hogy a város nem tudta megjelölni, miből kívánja fedezni a büdzsé 1,1 milliárd forintos hiányát.

Czunyiné Bertalan Judit, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott a távirati irodának elmondta: a kormányhivatal írásbeli törvényességi felhívást intézett az önkormányzat idei költségvetéséről szóló rendelete ügyében. A határidő június 30-án lejárt, annak lejártáig a felhívásban foglaltakra válasz nem érkezett, a jogsértést nem orvosolták, ezért a Kúria önkormányzati tanácsától kérik a rendelet felülvizsgálatát - tette hozzá a kormánymegbízott.

Esztergom idei költségvetését először 1,1 milliárd forintos hiánnyal fogadták el, amely abból származik, hogy az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét. Mivel mínuszos költségvetést a törvény szerint nem fogadhattak el, a testület később a hiány mértékéig ingatlaneladást tervezett. A kormányhivatal azonban arra figyelmeztetett, hogy a törvények szerint működési hiány fedezetéül nem lehet ingatlaneladást megjelölni.

Ezután a testület június 21-én úgy fogadta el a kormányhivatal törvényességi észrevételét a város 2012-es költségvetésére, hogy a határozatban - a hivatal kérése ellenére - nem jelölték meg, miből fedezik a büdzsé 1,1 milliárdos hiányát. A testület többségét adó Fidesz-frakció vezetője, Steindl Balázs akkor az MTI-nek úgy fogalmazott: "a képviselők kipontozottan hagyták a hiány fedezetét".

A következő ülésen Tétényi Éva független polgármester a város gazdasági helyzetére való tekintettel felfüggesztette a képviselők tiszteletdíjának folyósítását, és közölte, a finanszírozási kérdésekről tárgyalásokat kezd a Belügyminisztériummal.

A polgármester az MTI-nek azt mondta: a tárgyalásokkal egy háttérmunka kezdődött el, annak keretében megpróbálják új alapokra helyezni a város gazdálkodását, mert a jelenlegi költségvetés "az adósságrendezés csődje". Tétényi Éva felidézte, hogy a fideszes többségű testület által elfogadott reorganizációs tervet, amely a folyamatban lévő adósságrendezési eljárás alapja, az Alkotmánybíróság már április 12-én megsemmisítette. Ezen felül a rendeletet úgy alkották meg, hogy pénzügyi ütemtervet nem készítettek hozzá.

A polgármester úgy véli, vagy feloszlatják a testületet, mert alkalmatlan a gazdálkodás biztonságának megteremtésére, vagy új adósságrendezést indítanak átgondoltabb pénzügyi alapokon, de ehhez konszenzus szükséges a testülettel. Tétényi Éva közölte, az előrejelzések szerint szeptemberre 2 milliárd forint lesz a város hiánya, egyidejűleg az adósságrendezési eljárásban is ki kellene fizetni 1 milliárd forintot, és az államnak is lesz egy 400 milliós inkasszója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.