'A Közgépig terjed ma Magyarországon a szólásszabadság?'

A Közgép korrupciós tevékenysége miatt tiltakoztak a csepeli bíróság épülete előtt pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai és aktivistái, akik ellen rágalmazási pert indított a cég a tavaly nyári LMP-s demonstráció miatt.

A rágalmazási perben pénteken békéltető tárgyalást tartottak a bíróságon, ami azonban sikertelen volt, így a következő alkalommal már érdemi tárgyalás lesz az ügyben.

Tavaly július 11-én a Közgép XXIII. kerületi Haraszti úti telephelyének bejáratánál LMP-s politikusok és aktivisták egymáshoz láncolták magukat, és többi között "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" feliratú táblákkal demonstráltak.

Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

A tiltakozókat a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A Közgép azonban nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett. Ennek nyomán indult meg a Budapesti XX-XXI-XXIII. Kerületi Bíróságon 26 ember ellen a magánvádas büntetőper, melyet azonban nyolc országgyűlési képviselő esetében felfüggesztett a bíróság, és az Országgyűléshez fordult mentelmi joguk ügyében.

Az aktivisták ügyében kezdődött el pénteken a tárgyalás, mely után Jávor Benedek, az LMP-ből azóta kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa, független országgyűlési képviselő a bíróság épülete előtt újságíróknak arról beszélt: úgy látszik, a Közgép szerint nem fér bele a szólásszabadságba, hogy felvessék a korrupció gyanúját a cég által elnyert közbeszerzések ügyében.

"Meddig terjed ma Magyarországon a szólásszabadság, a Közgépig?" – vetette fel a PM-es politikus, aki szerint erről a bíróságnak kell döntenie, nem a cégnek. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a parlamentben elmondhatják a véleményüket, de a cég magánterületén nem, Jávor Benedek leszögezte: nem a Közgép mondja meg, hol húzódik a szólásszabadság határa, a magánterületen elkövetett cselekményeket pedig már szankcionálták a szabálysértési eljárásban.

Hozzátette: álláspontja szerint jogilag is abszurd a büntetőeljárás, hiszen rágalmazást csak természetes személy sérelmére lehet elkövetni.

Jávor Benedek jelezte, hogy a parlamentben jövő héten saját maguk fogják kérni mentelmi joguk felfüggesztését, hiszen aktivistáikkal együtt tiltakoztak tavaly nyáron, most az eljárást is velük együtt csinálják végig.

Tordai Bence, a PM elnökségi tagja, a rágalmazási ügy vádlottja az utcai sajtótájékoztatón a Közgép kapcsán úgy fogalmazott: "úgy viselkednek, mint egy sértett önkényúr, ránk küldik a zsoldosaikat, hogy tömlöcben végezzük", miközben magukat a bírósági iratokban "politikától független társaságnak" állítják be. Azt állítják, hogy a Közgép mindent törvényesen csinál, ami sajnos igaz, hiszen ők hozzák a törvényeket, de "várjuk a következő tárgyalást, ahol előadjuk bizonyítékainkat" – tette hozzá az aktivista.

Futó Barnabás ügyvéd, a Közgép jogi képviselője a tárgyalást követően elmondta: eredménytelen volt a békéltető tárgyalás, az elkövetők bocsánatkérése nem volt komolyan vehető, a demonstráció is azt bizonyítja, hogy tovább folytatják a rágalmazást. Az pedig teljesen alaptalan felvetés, hogy jogi személy sérelmére nem követhető el a rágalmazás.

Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója újságírók előtt hangsúlyozta: a cég nem tűrheti, hogy ilyen súlyosan rágalmazzák, sértsék becsületét, üzleti érdekeit, és dolgozóit, akik munkájukat érezhették veszélyben a politikai akció nyomán. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a cég törvényesen nyerte el a megbízásokat, a korrupciós vádak alaptalanok.

A PM bírósági épület előtti demonstrációján táblákat emeltek fel a politikusok és aktivisták, melyeken egyebek között az volt olvasható: "Saját közgépet mindenkinek", "Simicska az új Széchenyi", "Lajos, te vagy az állam", "Több beszerzést a közgépnek", "Éljen a közgép, mondja a köznép".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.