A kormányon a püspöki kar se tud kiigazodni

Úgy látszik, a katolikus püspöki kar se nagyon képes követni, mi zajlik a törvényhozásban. Erdő Péter bíboros szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem zökkenőmentes az egyeztetés a katolikus egyház és a kormány között.

Olyan sok koncepció, szövegszerű javaslat forog közkézen, hogy azt se tudjuk, miről fogalmazzuk meg a véleményünket – mondta a köznevelési törvény kapcsán újságírói kérdésre Erdő Péter bíboros a katolikus püspöki kar ülése után.

Bizonyos szinten „párbeszédben vagyunk” a kormányzattal, de – tette hozzá – akadnak esetek, amikor „nekünk kell jelentkezni”. Egy másik kérdésre válaszolva a bíboros közölte: a püspöki kar nem kapta meg véleményezésre a családvédelmi törvény tervezetét.

A püspöki kar által tárgyalt témákról szólva Erdő Péter elmondta, hogy a Katolikus Karitász több mint ötszáz házat épített fel Borsodban – Felsőzsolcán és a környező településeken –, ahol tavaly májusban árvíz pusztított.

A Katolikus Központ Alapítvány szeptemberben ismét pályázatot hirdetett a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Az évi 40-60 ezer forintos támogatásból középiskolába vagy felsőoktatási intézményekbe járó (rossz szociális helyzetben lévő, lehetőleg jól tanuló) katolikus diákok részesülhetnek. Az ösztöndíjakra az eddigieknél több pénz, mintegy 100 millió forintos keret áll rendelkezésre, ami 1800 pályázó támogatását teszi lehetővé.

A tavasszal tartott nagyböjti gyűjtés alkalmával a püspöki kar rendhagyó módon arra kérte a híveket, hogy tartós élelmiszereket vigyenek a templomokba, ezzel segítsék a rászorulókat. A plébániák tapasztalatai alapján vegyes a kép. Előfordult, hogy a helyben összegyűjtött adományokból más körzetekbe is jutott, néhol viszont sokkal több felajánlásnak is lett volna helye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.