A kormánymegbízott megmagyarázza, miért nem akarta, amit most már akar

Van megoldás a mintegy 150 bélapátfalvai fogyatékkal élő ember lakóotthonokban való elhelyezésére - jelentette ki Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, a térség országgyűlési képviselője a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetében vasárnap, sajtótájékoztatón.

Közlése szerint miután végigjárta az összes helyszínt, beszélt az érintett települések vezetőivel, a szomszédokkal, a kitagolást ellenzőkkel és a fogyatékosokkal is, úgy látja, véget lehet vetni a teljes körű tájékoztatás hiánya miatt kialakult országos hisztériakampánynak.

Horváth László emlékeztetett: az intézet mintegy egymilliárd forintos európai uniós forrást nyert 2013 márciusában az ott lakó mintegy 150 fogyatékos ember családias környezetet biztosító lakóotthonokban való elhelyezésére helyben, illetve a környező településeken, így Szilvásváradon, Nagyvisnyón, Mónosbélen és Bükkszentmártonban. A kiköltöztetés ellen azonban előbb Bélapátfalván, majd augusztus végén Szilvásváradon is tiltakoztak a lakók, Nagyvisnyón pedig aláírásgyűjtés indult.

Az országos visszhangot kiváltott szilvásváradi esetről a képviselő elmondta: a szélsőséges indulatokat látva - épp a fogyatékosok érdekében - javasolta, hogy oda ne költöztessenek lakókat. Miután azonban az érintettekkel, a település vezetésével és a szomszédokkal is beszélt, úgy látja, ha kevesebb helyszínen is, de van lehetőség befogadó lakókörnyezet kialakítására Szilvásváradon.

Megjegyezte: országszerte 154 helyszínen több mint kétezer fogyatékos ember él már családias körülmények között. A bélapátfalvi intézmény 1986 óta működik, jelenleg mintegy 180 idős és 150 fogyatékos ember él ott, akiket 154 alkalmazott lát el. Horváth László elmondása szerint a program keretében a fogyatékkal élőket tizenöt lakóotthonba költöztetik, a bélapátfalvai intézményt pedig átalakítják. A helyben élő fogyatékosokat segítő átmeneti otthon működik majd itt, és bővülnek a nappali ellátás lehetőségei is. Ez azért is fontos, mert az érintett öt településen 348 fogyatékos él - mutatott rá a politikus.

Hozzátette: a pályázat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának bővítését is lehetővé teszi, így a jelenlegi 63 ember helyett 160-an végezhetnek itt értelmes munkát.

Horváth László kijelentette: megállapodtak az összes polgármesterrel, hogy minden település szerepet vállal a program végrehajtásában. Ez azt is jelenti, hogy bár korábban a bélapátfalviak leszavazták, mégis épül lakóotthon a városban.    

"Nem kérünk abból, hogy politikai ügyet kovácsoljanak ebből az ügyből, nem kérünk a Pető Intézetnél kudarcot vallott LMP-ből, amely most Bélapátfalván próbál újabb botrányt kirobbantani a maga politikai haszonszerzésére" - jelentette ki Horváth László az ellenzéki párt szombaton kiadott közleményére reagálva, amelyben éles hangon bírálták a képviselőt és a szilvásváradi településvezetést.

Az MTI kérdésére Horváth László elmondta: a módosított pályázati anyag szerint Szilvásváradon és Bélapátfalván két-két, Mónosbélen  és Nagyvisnyón négy-négy, Bükkszentmártonban pedig három lakóotthon létesül. A közeljövőben várható a támogatói szerződés aláírása, a költözésre pedig 2015 tavaszán kerülhet sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.