A kormány továbbra is számít Baán Lászlóra és Ókovács Szilveszterre

Továbbra is számít a kormány Baán Lászlóra és Ókovács Szilveszterre, az augusztus 31-i hatállyal felmentett kormánybiztosokra; feladataik az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) kerülnek - közölte a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya szombaton az MTI-vel.

A kabinet továbbra is kiemelt fontosságúnak tekinti az Opera és az Erkel Színház jövőjének megfelelő rendezését, valamint az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes, azaz a múzeumi negyed koncepciójának kidolgozását és megvalósítását - írta az erőforrás-minisztérium, tudatva, hogy a kormányzati hatáskörök átszervezése miatt a két feladat a kabinet közvetlen irányítása alól a kultúrát is felügyelő Emmihez kerül, s abban a továbbiakban is fontos szerepet kap Baán László és Ókovács Szilveszter.

A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg, s a Kormányszóvivői Iroda is közölte, hogy felmentették kormánybiztosi tisztségéből augusztus 31-i hatállyal Baán Lászlót és Ókovács Szilvesztert, valamint az elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős Budai Gyulát.

Baán Lászlót 2011 szeptemberében nevezték ki az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes, a múzeumi negyed koncepciójáért felelős kormánybiztossá. A tavaly őszi kormányhatározat szerint kormánybiztosi megbízatása - a Szépművészeti Múzeum főigazgatói teendőinek meghagyása mellett - 2013. szeptember 30-ig szólt volna. A kormány július elején fogadta el azt a koncepciót, amely szerint öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed.

Ókovács Szilveszter 2011 augusztusa óta a Magyar Állami Operaház irányításáért felelős kormánybiztos. Őt tavaly augusztusban a Magyar Állami Operaház irányításával kapcsolatos feladatok ellátására az intézmény főigazgatói munkakörének betöltéséig, de legfeljebb kétéves időtartamra nevezte ki kormánybiztossá a miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.