A kormány szerdán még büszke volt az ócsai lakóparkra

Az MSZP szerint a devizahiteleseknek épített "ócsai szociális gettó" az elmúlt évtizedek legpazarlóbb kormányzati intézkedése volt.

Az ellenzéki párt közleményében arról írt, hogy 2,5 milliárd forintért alig több mint 40 családot sikerült beköltöztetni az ócsai házakba, "azaz egy-egy család elhelyezése 72 millió forintba került, miközben Ócsa belterületén már 8 millió forintért is árulnak házat". Véleményük szerint az Orbán-kormány az ócsai lakópark-beruházás árából több ezer családot juttathatott volna lakáshoz.

Közölték, Budapesten tízezrével állnak üres bérlakások, és ha az MSZP kormányra kerül, erre a lakásállományra olyan szociális bérlakásprogramot épít, amely élhető környezetben biztosít lakhatást a bajbajutottaknak. Az MSZP közleményében idézett két "egymást tökéletesen kioltó" kormányzati nyilatkozatot is, ami szerintük jól szimbolizálja, hogy a Fidesznek a "valóság nem számít a politikai kampányban".

Azt írták, hogy Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán kijelentette: "Büszkék lehetünk az ócsai lakóparkra", valamint idézték a Fidesz sajtóiroda pénteki közleményét, amely szerint "Ócsa a Gyurcsány-korszak szimbóluma". Az "ócsai szociális gettót" kitaláló, majd a szakmai ellenérveket lesöpörve meg is valósító Fidesz egészen tegnapig büszke volt a találmányára, majd mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ócsai lakópark megbukott, beismerés helyett újra feltette a régi lemezt: "Gyurcsány a hibás" - írták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.