Oda-vissza tüntetnek a Fidesz miatt

A Terrorelhárítási Központ senkit nem enged a Fidesz gyulai kihelyezett frakcióülésének közelébe, így nemigen érthető, mire gondoltak a Békemenet szervezői, amikor azt állították: az MSZP a rendezvény megzavarására készül. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre nem kaptunk választ.

Ellentüntetést szervez a Békemenet, mert a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a helyi Kobak Klub a kormány politikája elleni tiltakozó demonstrációt szervez a Fidesz gyulai kihelyezett frakcióülésének idejére kedden. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője Facebook-oldalán múlt szombaton tette közzé a felhívást. Szerinte a „szocialisták utcai felvonulással szeretnék megzavarni” a rendezvényt, s mindenkit arra kér, „ne hagyjuk, hogy zavart keltsenek!”, s Bayer Zsolttal közösen mutassák meg, hogy hisznek a „szeretet és összefogás erejében”.

A szervezők meglepetéssel vették tudomásul, hogy a Békemenet a maga akcióját a tiltakozó demonstráció korábban bejelentett helyszíneire tervezi, ami valamennyi résztvevő számára veszélyeket rejt magában – hangsúlyozza a Kobak Klub vezetője, Bod Tamás. Kérdésünkre elmondta, hogy január 31-én írásban bejelentést tettek a rendőrségen, február 1-jén pedig közös helyszíni bejáráson tisztázták a rendezvény lebonyolításának részleteit. Erről ötoldalas jegyzőkönyv készült.

Akkor azonban szóba sem került, hogy ugyanazokon a helyszíneken és időpontokban más szervezet is demonstrációt kívánna tartani – jelentette ki Bod Tamás. Ennek oka szerinte valószínűleg az lehet, hogy Bencsikék csak az interneten hirdették meg saját akciójukat. Azóta viszont értesült róla, hogy a Békemenet rendezvényéről múlt szombaton a rendőrségnél is bejelentést tettek.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a Békemenet szervezőivel is egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy az egymással konkuráló két rendezvény résztvevői más-más útvonalon vonulnak. Így az esetleges konfliktusok lehetőségét a minimálisra csökkentették.

Bod Tamás ugyanakkor kiemelte: nem érti, mire gondolt Bencsik, amikor a kihelyezett frakcióülés  megzavarásának szándékáról beszélt, mert a tüntetők a helyszín közelébe sem mehetnek. A gyulai Erkel Hotel környékét a Terrorelhárítási Központ munkatársai biztosítják, és a rendőrséggel folytatott egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a demonstrálók a szállodát másfél kilométernél jobban nem közelíthetik meg.

A tanácskozás helyszínére a tüntetés szervezői ezért csak egy-egy követet küldenek, akik tiltakozó petíciót kívánnak átadni – már ha lesz, aki átveszi. Bod Tamás szerint így a rendezvényük – amelynek része lesz egy alternatív, a miniszterelnök korábbi beszédeivel színesített „frakcióülés”, mintegy háromszázan pedig Orbán-maszkot öltenek – aligha alkalmas arra, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának tanácskozását bármilyen módon megzavarja.

A tüntetésekkel kapcsolatban Bencsik Andrást is kerestük, de a Facebook-oldalán csak az internetes elérhetőségét tette közzé. Ezért kérdéseinket e-mailben küldtük el, amelyek egyebek mellett arra vonatkoztak: tettek-e bejelentést a rendőrségen – a főkapitányságtól azóta megkaptuk a választ –, s mire alapozzák azt a feltételezést, hogy a szocialisták a frakcióülés megzavarására készülnek. A Demokrata főszerkesztője vasárnap délben küldött elektronikus levelünkre mostanáig nem válaszolt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.