A kormány kinyírja az éjszaki életet Magyarországon?
A fenti kérdésre keresték a választ „Van-e élet a West Balkán után?” címmel az ELTE-n megrendezett kerekasztal beszélgetés meghívottjai: Rényi Pál Dániel a Magyar Narancstól, Berger Dalma zenész és a Roham Bár szervezője, Bárdos Deák Ági zenész és a Gödör Klub szervezője, Vályi Gábor dj és szociológus, Laki László cinetrip szervező, illetve Gauder Márk, a Szimpla kert tulajdonosa.
A beszélgetést vezető Kiss Ádám (a Hírszerző újságírója) már bevezetőjében utalt arra, hogy az éjszakai és a kulturális életet érintő korlátozások, bezárások már az elmúlt években is elszaporodtak: a Sirály (2007-es) ideiglenes és a Kultiplex végleges bezárása, valamint a II., VI., VII., IX. kerületre vonatkozó csendrendeletek bevezetése, továbbá a Tűzrakteret ellehetetlenítő próbálkozások mind ezt bizonyítják.
Azonban az új kormányrendelet, mely a szórakozás biztonságosabbá tételének nevében született, a résztvevők szerint valójában a szórakozóhelyek bezárásának megkönnyítéséről szól. Laki László, az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért (EKBSZ) ügyvezető elnöke rámutatott, hogy a kormányrendeletet kellő szakmai egyeztetés nélkül állították össze, lehetőséget sem adva az egyesület által írt jogszabálytervezet ismertetésére, ugyanis a megbeszélt egyeztetés napján már meg is jelent a vonatkozó új szabály a Magyar Közlönyben.
A „zenés, táncos” rendezvény kategória pontos definíciójának hiányát („rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, a vendégek szórakoztatását szolgáló zenés, táncos esemény”) is problematikusnak tartja Laki, hiszen kérdés, hogy egy hely mikortól kerül e besorolás alá, a kategória értelmezésének függvényében. Állítása szerint kellő lobbival például a művészi és gasztronómiai fesztiváloknak sikerült e kategórián kívülre helyeztetni magukat, ellentétben a Sziget Fesztivállal.
A beszélgetésen résztvevők közül Laki tűnt a legpesszimistábbnak az éjszakai élet jövőjét illetően, meglátása szerint ez a rendelet „kinyírja az éjszaki életet”, s a megoldást csak a szakmai és civil szféra közös összefogásában és nyomásgyakorlásában látja, illetve végső esetben a külföldre költözésben.
Az új rendeletet a résztvevők egybehangzóan a kormány önmagát legitimáló aktusaként értelmezték, pontosabban, hogy a West Balkán tragédia után valami kézzel fogható, szigorító intézkedés meghozatalában látták a megoldást annak igazolására, hogy a gyeplő az ő kezükben van. Azaz a kialakult helyzetet tisztán politikai kérdésként értékelték.
Bárdos Deák Ági például a hatalom ilyenfajta kiterjesztését, a magánéletet is érintő korlátozását ahhoz a szocializmusban bevett szokáshoz hasonlította, amikor az ollóval a kezükben szaladgáló rendőrök a hosszú hajú férfiakat igazították helyre.
Másik lényeges ellenvetésként a korrupció virágzásának, intézményesülésének lehetőségét hangsúlyozták, ugyanis a megfelelő engedélyek és papírok beszerzése még nem minden, hiszen a valódi döntés a jegyző kezében összpontosul. Laki szerint a jegyző kellő szakmai hozzáértés híján - mellesleg egy zenei stílusokat értékelő brosúra segítségével - fogja eldönteni, hogy mit engedélyez, és mit nem, annak függvényében, hogy e bűvös kiadvány mit gondol a különböző zenei irányzatokról és rendezvény szintjén biztonsági hozadékukról.
Hogy mi a jó megoldás? A polgári engedetlenség? Kiskapuk keresése? A politikától független új helyek felfedezése a külvárosban, mint a szocializmusban? Harc a belvárosi kulturális életért a turisztikai vonzerő nevében? Az est „méltó” befejezéseként, a „valamit mégis tenni kellene” imperatívuszaként kaptuk a hírt, hogy a Tűzraktér elbukott, nem működhet tovább a Hegedű utca 3. szám alatt. Mi jön még?
