A kormány jelképe lett a trafikmutyi

A kormányzat most már minden oldalról bebiztosította a trafikmutyit, hiszen teljes kártalanítást ígér azoknak, akiknek kifosztják a dohányboltját - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP szóvivője.

A trafikmutyi jelképévé vált a "tolvajkormánynak" - jelentette ki Török Zsolt. Közölte: április elejéig lehetett beadni az igénylést a munkahelyteremtéshez járó többmilliós állami támogatásra azoknak, akik trafiküzemeltetésre pályáztak; vagyis már akkor igényelhettek, amikor még nem nyertek koncessziót.

Török Zsolt a cinizmus netovábbjának nevezte, hogy miközben a trafikok számának csökkentése miatt 35-40 ezer ember veszíti el a munkáját, a Fidesz „csókosainak” a havi 2 millió forintnyi garantált haszon mellett még munkabér-támogatást is adnak. Az új vagyon- és felelősségbiztosítás pedig lehetőséget ad arra, hogy ha betörnek egy dohányboltba, akkor a biztosító teljes kártalanítást fizessen, míg korábban csak a kár egy részét kellett megtérítenie - mondta el Török Zsolt.

    Az MSZP szóvivője azt is kifogásolta, hogy gyakorlatilag megtiltották az e-cigaretta forgalmazását, amellyel több 10 ezer használót és forgalmazót hoztak nehéz helyzetbe, ráadásul az eszköz kevésbé káros az egészségre, mint a hagyományos cigaretta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.