A kormány hátrál, és a diákokra vár

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni – erről állapodott meg Balog Zoltán humánminiszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselőivel.

Ez tehát az összes gazdasági szak mellett az andragógiát, a jogászképzést, a nemzetközi tanulmányokat, a kommunikáció- és médiatudományt, valamint az igazságügyi igazgatási, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakokat jelenti. Az új rendszer már szeptembertől érvényes.

Elfoglalták az ELTE jogi karának épületét
Hallgatói tüntetés

A felvételről ponthatár fog dönteni, de hogy ez mennyi lehet, azt egyelőre nem közölték. Várható azonban, hogy jóval magasabb, mint a többi szakon bejutási küszöbként meghatározott 240 pont. (Bár ezeken a szakokon – lévén nagyon népszerűek - korábban is magasabbak voltak a ponthatárok.)

Balog Zoltán az egyeztetés után leszögezte: a kormány most engedményt tett, de hosszabb távon felül akarja vizsgálni ezt az intézkedést, tehát továbbra is eltökéltek abban, hogy a jövőben nem kap minden szak állami támogatást.

A hallgatóknak ennek elérése volt a csütörtöki egyeztetés egyik alapvető célja: a másik fő cél a hallgatói szerződésben foglalt röghöz kötés eltörlése. Nos, ezzel lesznek még gondok. Balog Zoltán ugyanis utalt arra, hogy még vár egy szövegtervezetet a diákoktól, s annak alapján „valószínűleg módosítják” a hallgatói szerződés részleteit.

Ez már önmagában is komoly elmozdulás ahhoz képest, hogy a kormány különböző tagjai – valamint Kövér László házelnök – az elmúlt hetekben a leghatározottabban álltak ki a röghöz kötés szellemisége mellett, miközben a hallgatók célja is deklarált: azt úgy, ahogy van, el kell törölni.

Egyetlen dolog tűnik jelenleg biztosnak: április végéig e pontban is meg akar állapodni a kormány, s akármi lesz is a végleges egyezségben, az a röghöz kötésnél visszamenőleg is érvényes lesz, vagyis azokra is vonatkozik majd, akik már megkötötték a szerződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.