A Klubrádió nem felelt meg az alaki követelményeknek

A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megkeresésére azt állapította meg, hogy a Klubrádió által használt budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg, így a Klubrádió pályázata sem.

Az ügyészség erről pénteken tájékoztatta az MTI-t. Fazekas Géza sajtószóvivő emlékezett arra: a médiatanács a pályázati eljárás eredményességét megállapító törvénysértő döntésének orvoslása érdekében fordult az ügyészséghez.

Mint írta, a Klubrádió keresetei alapján az ügyben két ítélet született. Az első kereset alapján hozott ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla részletes útmutatást adott arra, hogy a 95,3 MHz hasznosítására kiírt pályázatnak a pályázati ajánlatok alaki követelményeit tartalmazó előírásait hogyan kell értelmezni. A bíróság kimondta, hogy a benyújtott pályázati iratok minden oldalát - a tartalommal nem bíró oldalakat is - a pályázónak cégszerűen alá kell írnia.

Ez alapján a Fővárosi Főügyészség az ügyben folytatott vizsgálata során a médiatanáccsal egyezően megállapította, hogy az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg, így a Klubrádió Zrt. pályázata sem. Tájékoztatásuk szerint mindkét ítélet hangsúlyozta, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség miatt a bíróság nem vizsgálta felül a médiatanács pályázati eljárás eredményességét megállapító döntését.

Az ítélőtábla a második ítéletében hangsúlyozta, hogy a hatóság a törvényi feltételek fennállása esetén a pályázat eredményességére vonatkozó jogerős döntését saját hatáskörben is visszavonhatja. A Fővárosi Főügyészség a bírósági ítéletek alapján megállapította, hogy a pályázati eljárás eredményességéről szóló döntést a médiatanács nem módosította és nem vonta vissza, azt a bíróság sem vizsgálta felül, a médiatanács tehát a közigazgatási hatósági eljárást szabályozó törvény értelmében a pályázat eredményességéről hozott jogerős döntését saját hatáskörben is visszavonhatja annak érdekében, hogy a pályázati ajánlatok alaki megfelelőségéről a bíróság által előírt követelményekkel összhangban álló döntést hozzon.

Az ítélet értelmében az ügyészség törvényességi ellenőrzési jogköre a döntés tekintetében fennáll - tudatta Fazekas Géza. A jogszabálysértés orvoslása azonban elsősorban a törvénysértő döntést hozó közigazgatási szerv kötelessége, az ügyészség akkor lép fel, ha a jogszabálysértés megszüntetésének más módja nincs.

"Minthogy az ügyben ügyészi fellépésre nincsen ok, a jogszabálysértés megszüntetése érdekében az ügyészség felhívta a médiatanács figyelmét arra, hogy az ítélőtábla döntését saját hatáskörben, ügyészi felhívás nélkül is végrehajthatja" - olvasható a tájékoztatásban.

A médiatanács szóvivői irodája arról tájékoztatta az MTI-t: december 17-én kapta kézhez a Fővárosi Főügyészség levelét, amely a hatóság blogján el is olvasható. Miután a hatóság ebben felhatalmazást kapott arra, hogy saját hatáskörben visszavonja a frekvenciapályázattal kapcsolatos döntését, a médiatanács a lehető legrövidebb időn belül napirendjére tűzte az ügyet. Döntésével szemben 15 napon belül lehet jogorvoslattal élni.  

A szóvivői iroda megismételte: a jogtechnikai döntés nem érinti a Klubrádió működési feltételeit,  óa médiatanács továbbra is biztosítja, hogy a Klubrádió a frekvenciadíj mintegy feléért sugározza adását Budapesten.

"A hallgatók és a médiapiac érdekeinek figyelembe vételével a médiatanács továbbra is garantálja a budapesti frekvenciát használó rádió számára a műsorsugárzáshoz szükséges feltételeket mindaddig, amíg kiírt pályázati eljárás jogállami keretek között le nem zárul" - közölte a hatóság.

    A Klubrádió közleményében a médiatanács határozatát törvénytelennek minősítette, és azt közölte: a hatóság a döntésével a Fővárosi Ítélőtábla által március 14-én jogerősen eredményesnek ítélt pályázat eredményességét kérdőjelezi meg ismét. A módszer annyiban változott, hogy az üres oldalak aláíratlansága ötlet alapján most nem kizárja a Klubrádiót a pályázatból, hanem a kizárást axiómaként ténynek tekinti, az ügyészségre hivatkozva - fogalmazott a rádió.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.