A Klubrádió egyszerre nyertes és vesztes

A jogerős ítéletek végrehajtásának negligálása a demokrácia és a jogállam elleni támadás is – jelentette ki Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója annak kapcsán, hogy a Médiatanács a 95,3-as frekvenciapályázat ügyében született, a Klubrádiónak igazat adó három jogerős bírósági határozat után sem hajlandó nyertest hirdetni a pályázaton.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a 95,3-as frekvencia ügyében a bíróság először idén márciusban döntött jogerősen arról, hogy a Médiatanács által győztesnek hirdetett Autórádió Kft. nem kaphatja meg a Klubrádió által jelenleg is használt 95,3-as frekvenciát, mert a cég pályázati anyagának oldalai nem voltak szabályszerűen beszámozva és aláírva. A csak fideszes jelöltekből álló Médiatanács a bíróság első ítéletéből azt "vezette le", hogy akkor át kell néznie újra minden pályázatot, és az alakilag hibásakat ki kell zárnia.

A Klubrádió pályázatát először végzéssel, majd határozattal zárták ki. A Klubrádió a végzést és a határozatot is megtámadta, és mind a két pert megnyerte. A Médiatanács pedig ahelyett, hogy végrehajtotta volna a bíróság ítéletét, nemrégiben az ügyészséghez fordult, azzal az indokkal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntéseinek következtében csak jogszabálysértő döntést hozhatna. A hatóság azt indítványozza, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot az ügyben.

Lapunk kérdésére a Klubrádió vezető jogásza azt mondta, amennyiben a Médiatanács a 95,3-as frekvenciapályázat ügyében nem hoz a jogerős bírósági ítéletek alapján új határozatot, úgy újra a bírósághoz fordulnak, hogy az kötelezze a médiahatóságot a hiányzó döntése meghozatalára.

Arató András szintén elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben az elsőfokú bíróság szerdán a Klubrádiónak ítélte a 92,9-es frekvenciát, a Médiatanács ugyanezen a napon egy olyan közleményt ad ki, amely szerint nyíltan és egyértelműen megszegnék a médiatörvényt, ha szerződést kötnének a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára. Arató András szerint a Médiatanács részéről egyértelműen felmerül a szándékos károkozás lehetősége.

Stock Richárd jogi igazgatóhelyettes, Vicsek Ferenc és Arató András a Klubrádió sajtótájékoztatóján
Klubrádió
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.