A kiköltöztetés elől ugrott a halálba egy nő Pesten

Tartozás miatt egy kisebb cserelakásba költöztette volna az önkormányzat azt a nőt, aki hatodik emeleti égő lakásából kiugorva szörnyethalt hétfő reggel Budapest XV. kerületében.

A kerület alpolgármestere az MTI-vel azt közölte, hogy az érintett már két hónapja tudott az önkormányzat szándékáról, s nem merült fel semmilyen probléma.

Vizér Klára elmondta: az idős nő félmilliós tartozást halmozott fel, emiatt április elején elrendelték a kilakoltatását, ennek napját akkor valóban erre a hétfőre tűzték ki. A határozatot azonban április 5-én felfüggesztették és felajánlották a lakónak, hogy egy kisebb területű, alacsonyabb rezsijű lakásba költöztetik Pestújhelyen. Erről a nő két hónapja tudott, a múlt héten is bent járt az önkormányzatnál, ahol megbeszélték, mikor és hová költöztetik majd.

Az alpolgármester azt mondta, ekkor nem volt semmi probléma, nem tudja, azóta mi történhetett. Az önkormányzat nagyon sajnálja az esetet - tette hozzá Vizér Klára.

Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője hétfő reggel tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hatodik emeleti égő lakásából kiugrott és szörnyethalt egy idős nő a XV. kerületi Zsókavár utcában. A lángokat sikerült megfékezni, így nem terjedtek tovább. A házból tíz embert kellett kimenekíteni, közülük senki nem sérült meg.

Áprilisban, szintén a fővárosban, a IV. kerületi Berda József utcában egy férfi gyújtotta fel magát, majd ugrott ki az ablakon, mert ki akarták lakoltatni. A férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett; az oltásban részt vevő három rendőrt füstmérgezéssel szállították kórházba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.