Apja szerint megkínozták, de visszatér Magyarországra a csalással vádolt brit

Önként visszatér Budapestre, hogy bíróság elé álljon az a két brit állampolgár, aki ellen csalás gyanújával folyik jogi eljárás Magyarországon - jelentette hétfő este a BBC hírszolgálata internetes kiadásában.

Egyikük, Michael Turner azt mondta, hogy nagyon nyugtalanító számára a Magyarországra való visszatérés. "Ők (a magyar börtönhatóságok) mindent elvesznek, és nagyon kevés lehetőséget biztosítanak a külvilággal való kapcsolattartásra. Naponta 23 órán át egy cellában tartanak" - idézte a BBC Turnert. Édesapja, Mark Turner azt hangoztatta, hogy fiát Magyarországon megkínozták, s az ellene folyó jogi eljárás hosszabb ideig tart a nürnbergi pernél. "A brit kormány cserbenhagyta őt" - mondta.

Richard Drax, a brit konzervatívok egyik parlamenti képviselője úgy nyilatkozott, hogy rendkívül nagy a Michael Turnerre, illetve családjára nehezedő pénzügyi, lélektani és fizikai nyomás. Michael Turner és üzlettársa, Jason McGoldrick egy marketing-vállalkozást működtetett Budapesten. Miután a cég 2005-ben csődbe ment, azzal gyanúsították meg őket, hogy 134 ügyfelet csalárd módon 18 ezer fonttal (5,8 millió forint) megkárosítottak.

A brit hatóságok 2009 novemberében kiadták Turnert és McGoldricket Magyarországnak, ám szabadon engedésükért a két család folyamatos politikai és sajtókampányt folytatott, több fórumon kifogásolva fogva tartásuk körülményeit. Turner és McGoldrick - akiket a BBC megfogalmazása szerint "17 hétig egy volt KGB-börtönben tartottak fogva, per nélkül" - végül két éve szabadult, és haza is utazhatott Nagy-Britanniába, de a nyomozás ellenük folytatódott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.