A Képviselő Funky megbuktatta a Jobbik szóvivőjét

Az Index.hu blogoldalán 10 óra 6 perckor került föl egy Király András Jobbik-szóvivőről szóló húzós bejegyzés. Alig három óra múlva Király már nem volt Jobbik szóvivője.

Király András, a Jobbik szóvivője a párt honlapján közölt önéletrajza szerint átlagos jobboldali fiatal - így kezdődik a bejegyzés a Képviselő Funky oldalon. "Az esti közös imádságok, Biblia-olvasások, a közös szentmisék, családi programok, közös élmények, a családon belüli szeretet, összefogás, ragaszkodás ébresztettek rá: életem legmeghatározóbb dolga a családom" - írja.

A katolicizmus neveltetésének fontos része, gimnáziumba a piaristákhoz járt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Hivatalos önéletrajzában utazásai közül a csíksomlyói zarándoklatokat és erdélyi túráit emeli ki.

De létezik egy másfajta Király András is - írja az Index "seggrepacsi-ügyi szakblogjában" a szerző, akit ugyancsak Király Andrásnak hívnak. (A jobbikos Király András) "nyilvánosan elérhető fényképei és videói alapján egy művelt, környezettudatos, a jó bort és a jó marihuánát is kedvelő, toleráns fiatalember arcéle rajzolódik ki. Míg pártja szimpatizánsai egy melegfelvonulás láttán a husángokhoz és a tojásosdobozhoz nyúlnak, Király inkább elvegyül a transzvesztiták színes forgatagában, önfeledten ölelkezik bőrtangás fekete férfiakkal és hidrogénszőke fiúkkal.

A blog olyan nyilvános tárhelyeken föllelhető felvételeket közölt, amelyeken Király 2008-ban, a kanadai Meleg Büszkeség Napján eléggé bizarr helyzeteket vállalt. Király telefonos megkeresésre elismerte, hogy részt vett a felvonuláson.

Azt sem tagadta, hogy marihuánát szívott. "Persze, mindenki átesik ezen" - mondta a blog kérdésére. A Picasa nyilvános képgyűjtő oldalán látható, amint egy barátjával a shotgun néven ismert haladó technikával fogyaszt füvet.

A ráadás az a videófelvétel, amelyen Király egy görög munkást próbál nagyobb erőbedobásra ösztönözni - eléggé félreérthetetlen kifejezésekkel. (A stop.hu olyan videót talált, amelyen Király egy görög nyugdíjast akar rávenni arra, hogy ne dobálja el a szemetet.)

Már csak volt szóvivő

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az eléggé nehezen magyarázható képek nyilvánosságra kerülése után alig három órával a Jobbik már azt a közleményt adta ki, hogy Király András lemondott.

Így: "A több évvel ezelőtti fényképek közzététele miatt - melyek médiumokhoz történt eljuttatása és ferdített valóságtartalma rosszindulatú irigységből fakad, s melyekről eddig a pártnak nem volt tudomása - felelőtlen tetteimet vállalva, személyes elhatározásból úgy döntöttem, lemondok szóvivői tisztségemről. Az új erő választási győzelme és a valódi rendszerváltás érdekében nem kockáztathatom, hogy a Jobbikot további övön aluli és aljas támadások érjék rajtam keresztül." Király András, a Jobbik volt szóvivője.

A biztonság kedvéért megkérdeztük Dúró Dórát, a Jobbik másik szóvivőjét, aki megerősítette a közleményben foglaltakat, azaz Király András lemondását. Ők ketten tavaly pályázat útján lettek a párt szóvivői. A megrökönyödését nehezen leplező Dúró kérdésünkre elmondta, hogy "eddig nem ismerte erről az oldaláról Király Andrást". Közléséből kiderült: a Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága számára pár óra elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy eljárást indítson az ügy részleteinek kivizsgálására. Mivel Király Andrásnak más tisztsége nincs, illetve nem volt a pártban, a legrosszabb, ami történhet vele, az, hogy kizárják a Jobbikból.

Levették Király önéletrajzát

A Jobbik 2009. november 25-i közleményében ezt írta Királyról. "Az Országos Elnökség végül két szóvivőt is választott: Dúró Dórát (Bp. XI. kerület) és Király Andrást (Piliscsaba). Mivel a fiatalembert közelről nem ismertük, országos feladatai korábban nem voltak, de bemutatkozása elnyerte bizalmunkat, néhány hónapos próbaidőszak alapján győződtünk meg alkalmasságáról (a központi kampánycsapat tagjaként és a jobbik.hu szerkesztőjeként dolgozott), így mostantól a nyilvánosság előtt végezheti munkáját a két - korábban már megválasztott - szóvivőnk. A többi pályázó közül sok értékes tagtársunkra figyelt fel az Országos Elnökség, így egyéb feladatokra folyamatosan válogathatunk belőlük."

Király András életrajzát időközben a Jobbik eltávolította honlapjáról. Itt azonban még elérhető.

Bayer meghallotta a nyilas házmesterek igazi hangját

Király esete a cigányokkal kapcsolatban az elmúlt években többször is rasszista hangú cikkeket író jobboldali publicistánál is kiverte a biztosítékot. A Jobbikkal újabban látványosan szembemenetelő Bayer Zsolt érdekes dolgokat fedezett föl Király részeg hangjában. Ezt írja: "Ez már nem annyira jópofa. Ilyeneket ember nem mond, nem kiabál. Ez a mélysötét, éjszakai, szemét surmó tempó. A nyilas házmesterek igazi hangja. Meg a Jobbik szóvivőjéé. Ezen kéretik töprengeni. A Jobbik meg hamarosan eldönti, hogy akkor most az imitált csendőr egyenruha a menő, vagy a fekete bőrtanga. Tessék végre választani!"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.