A KDNP visszautasítja Gyurcsány "kirohanását"

A KDNP visszautasítja Gyurcsány Ferenc volt kormányfő "köztisztviselők és közszféra ellen tett újabb kirohanását". Rétvári Bence, a párt alelnöke úgy véli, a szocialista politikus ezúttal sem tudott úrrá lenni indulatain

Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke szerdán úgy értékelte, a szocialista politikus ezúttal sem tudott úrrá lenni indulatain, amikor azt mondta, hogy azoknak "akik Orbán önkényuralmi rezsimjét kiszolgálják, nem lesz bocsánat" a közszférában. Felidézte, hogy fenyegetésében külön megemlítette az ügyészség dolgozóit, a közszolgálati újságírókat, illetve a diplomáciai testület tagjait. A kereszténydemokrata politikus szerint a volt kormányfő "dühkitörése nem példa nélküli", hiszen még kormányzó párti vezetőként az ügyészséget és a bíróságokat jobboldali elfogultsággal vádolta meg.

"Mind formailag, mind tartalmilag visszautasítjuk ezt az újabb gyurcsányi kirohanást, és hogy a volt miniszterelnök újra a megfélemlítés eszközét használja politikai céljai elérésére" - fogalmazott. Szerinte úgy látszik, a volt miniszterelnök újabb és újabb ellenségképeket vízionál, ezzel próbálva feledtetni saját katasztrofális kormányzását.

Rétvári Bence azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencnek komoly rutinja van a közigazgatás megtizedelésében, hiszen a 2006-os választások után közel 14 ezer köztisztviselőnek intett búcsút. Öt évvel ezelőtt a közigazgatási vezetés felső két szintjén levő összes vezetőt felmentette, akik között olyanok is voltak, akik addig másfél évtizede különböző kormányok alatt dolgoztak a közszolgálatban. Helyüket politikai kinevezettek vették át új, szakállamtitkári jogállásban - jegyezte meg.

A KDNP alelnöke kitért arra is, hogy bár a politikus beszédében azt mondta, hogy nyugatos Magyarországot szeretne, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján joggal lehet attól tartani, hogy Gyurcsány Ferenc számára ez sokkal inkább "vadnyugati állapotokat" jelentene a közszférában. A nyugatos Magyarországnak két akadálya van: Gyurcsány Ferenc személye és pártja - mondta Rétvári Bence, aki szerint a volt kormányfő ezen megszólalása is bizonyítja, hogy a közszféra függetlenségének és kiszámíthatóságának biztosítéka csak egy Fidesz-KDNP kormány lehet.

A hazai politikai kultúra számára az lenne a legjobb, ha Gyurcsány Ferenc végleg felhagyna a társadalmi csoportok elleni "nyíltszíni uszítással, és nem fenyegetné meg időről-időre a munkájukat tisztességesen és pártatlanul végző közszolgákat" - tette hozzá a KDNP alelnöke.

A hirado.hu még szombaton arról írt, hogy a szocialista politikus a Magyar Demokratikus Charta tüntetésén szombaton azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy elárulta a köztársaságot, és lábbal tiporja a sajtószabadságot. A demokratikus ellenzék megszervezésének szükségességéről szólva arról beszélt, hogy a kormányváltáshoz és "a köztársaság helyreállításához" idő kell. Azt is mondta: a jobboldali szavazókat tiszteletben tartják, de a pártpolitikai megrendelést teljesítő ügyészeknek és közszolgálati újságíróknak "nem bocsátanak meg". Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egyeduralomra tör.

A volt kormányfő tizenkét pontban ismertette Orbán Viktorral szembeni "vádpontjait". Ezek között volt, hogy a miniszterelnök szerinte meghamisítja a történelmet, politikai célokra használja fel az ügyészség egy részét, megfélemlíti a bíróságokat, korlátozni akarja a szellemi, kulturális élet szabadságát, "bűnös érzéketlenséggel" figyeli a szegénység tobzódását, szétzilálja a közszférát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.