A KDNP szigorítaná a művi meddővé tétel feltételeit

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-nek beszélt arról, hogy Magyarországon a művi meddővé tételt hamarosan újraszabályozzák az egészségügyi törvény módosításával.

Ha a jogszabályt elfogadja a parlament, egyértelműen rögzítik, hogy művi meddővé tételt az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt 40 éves, vagy három gyermeke van. Az egészségügyi indokból elvégzett, valamint a cselekvőképtelen és nagykorúságot el nem érő személyeknél elvégzett beavatkozások feltételeit a törvényjavaslat nem módosítja.

Rétvári Bence az MTI-nek úgy érvelt a szigorítás mellett, hogy „a gyermekvállalásra mindenki szabadságát a kormány biztosítani tudja, és nem jó, ha ezt valakinél a húszas éveiben, akár külső erőszak, akár befolyás hatására korlátozzák”.

A Kereszténydemokrata Néppárt korábban már jelezte: támogatja a Családháló közösség és több civil szervezet - így a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Képmás, a Tudomány a Családért Egyesület, a Magyar Szalézi Munkatársak Egyesülete - felvetését, miszerint ideje átgondolni a sterilizációs műtétek hazai szabályozását. Szerintük a szocialista kormányzat idején módosított keretek felelőtlenül tették túlságosan is könnyen elérhetővé minden nagykorú számára az önkéntes meddővé tételt, amely a legtöbbször végleges és visszafordíthatatlan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.