A katasztrófavédelem most időben figyelmeztet

Aki teheti, a viharos időjárás miatt ne induljon útnak – figyelmeztet a katasztrófavédelem. Jelzik: szükség szerint korlátozásokat vezethetnek be, s ezek érinthetik a közúti és a vasúti közlekedést egyaránt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek éjfélig szóló előrejelzése szerint a Dunántúlon, majd a középső megyékben, éjjel pedig már északkeleten is több helyen viharos, 60-85 km/h erősségű lökések kísérik az északi, északnyugati szelet. Borsod megye keleti részén és a Nyírségben éjszaka és péntek reggel egy-egy 90 km/h körüli lökés is szél lehet.

Csütörtökön a csapadék (eső) mennyisége a középső országrészben több helyen is elérheti a 20 millimétert, majd nyugat felől gyengül a csapadék intenzitása.

Késő estétől előbb a Dunántúlra, majd északkeletre is megérkezik a hideg levegő, a hőmérséklet egyre több helyen fagypont alá süllyed, éjjel várhatóan csak délkeleten marad nulla fok felett.

Péntek napközben északkeleten, főként Szabolcs megye térségében maradhat fagypont körül a levegő hőmérséklete. A csütörtök esti, késő esti óráktól az eső a Dunántúl északkeleti részén, majd Pest megyében és a középső megyékben, éjjel, illetve hajnaltól már északkeleten is havas esőbe, havazásba vált (nedves, tapadó hó is valószínű). A Duna vonalába, illetve attól keletre legfeljebb foltokban vagy lepelszerűen lehet hó legfeljebb két centiméter vastagságban, amely legkésőbb péntek napközben elolvad.

Az előrejelzések szerint a Miskolc-Polgár-Debrecen vonaltól keletre péntek kora délutánig körülbelül 1-7 centiméter hó hullhat, a legnagyobb mennyiségre Szabolcsban lehet számítani. A viharos szél péntek hajnaltól, reggeltől elsősorban Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar északi felén hófúvást okozhat. Elsősorban Borsod keleti részén (főként Zemplén, Bodrogköz) és a Nyírségben nem zárható ki, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat hozzon létre.

A közlekedés és a lakosság biztonsága érdekében az illetékes rendvédelmi szervek, illetve más hatóságok szükség szerint korlátozásokat vezethetnek be. Ezek érinthetik a közúti és a vasúti közlekedést egyaránt, ami hosszabb menetidőt vagy akár járatok, szerelvények törlését, utak lezárását is jelentheti.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében hívja fel a figyelmet, hogy a készenléti szolgálatok által üzemeltetett segélyhívó számok a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. Amennyiben valaki bajba kerül, vagy tudomása van arról, hogy valakinek a tűzoltóság segítségére van szüksége, hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon.

Az erős, viharos erejű szél fák ágait szakíthatja le vagy fákat dönthet ki, tetőket rongálhat meg, a lehulló törmelékek sérüléseket és további károkat okozhatnak. A szél és a kidőlt fák elszakíthatják a felsővezetékeket, ami érintheti az áramellátást és a vasúti közlekedést is. Ilyenkor jellemzően megnő a tűzoltósághoz érkező riasztások, valamint a közműszolgáltatókhoz érkező kárbejelentések száma, ezért a lakosság türelmét kérik, ugyanakkor ígérik: a segítség mindenhova meg fog érkezni.

A havazás következtében síkossá, csúszóssá válhatnak az útfelületek, ami növeli a balesetek kockázatát. A közútkezelők folyamatosan tisztítják az érintett útszakaszokat, de minden közlekedő legyen tekintettel a megváltozott útviszonyokra, és ennek megfelelően vezessen. A katasztrófavédelem nyomatékosan javasolja, hogy figyeljék a közszolgálati médiumok közleményeit, s amennyiben a hatóságok kérik, senki ne induljon útnak.

Aki mégis útra kel, annak javasolják, hogy a téli időjárási viszonyoknak megfelelően készítse fel gépjárművét, és tankoljon a szokottnál több üzemanyagot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.