Még a Tűzoltózenekart is átkeresztelték

Mintha szégyen lenne tűzoltónak lenni, erre utal, hogy még a Tűzoltózenekart is Katasztrófavédelmi Zenekarra keresztelik át – jelentette ki a tűzoltó-szakszervezet távozó vezetője. A hivatalos álláspont szerint a névváltozások arra utalnak, hogy januártól egységes katasztrófavédelmi szervezet jött létre.

A tűzoltóautókon Katasztrófavédelem feliratú matricákkal takarják le a Tűzoltóság feliratot, a Tűzoltómúzeum neve Katasztrófavédelmi Múzeum lesz, s a Tűzoltózenekart Katasztrófavédelmi Zenekarra keresztelik át – nyilatkozta a Klubrádió reggeli adásában Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének napokban leköszönt elnöke.

A katasztrófavédelem államosított egy rendszert – vagyis az önkormányzati tűzoltóságokat –, és ezen keresztül adja el saját magát – vélekedett a felmentési idejét töltő szakszervezeti vezető, aki egykori maga is vonulós tűzoltó volt. „Mintha szégyen lenne tűzoltónak lenni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Árok elmondta azt is, hogy ismeretei szerint a katasztrófavédelemnél 1100-zal több tiszt, hatszázzal több zászlós szolgál majd, miközben 265-tel csökken a beosztott – tehát az érdemi mentési feladatokat ellátó – tűzoltók száma. Ez nem válik a tűzvédelem hasznára – tette hozzá.

Január 1-jével egységes állami katasztrófavédelmi szervezet jött létre – válaszolt megkeresésünkre Petróczi Tímea, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Ezt tükrözi az egyes szervezeti egységek elnevezése, így a korábbi Központi Tűzoltó Zenekar valóban a Katasztrófavédelem Központi Zenekaraként, a korábbi Tűzoltó Múzeum pedig a Katasztrófavédelem Központi Múzeumaként működik tovább. Ez azonban semmilyen, az intézmények tevékenységét érintő változással nem jár – tette hozzá.

A tűzoltóautókon jelenleg szereplő felirat viszont megmarad, a Katasztrófavédelem feliratot tartalmazó matrica a szolgálati célú személygépjárművek hátsó szélvédőjén, belül lesz megtalálható. A tűzoltóautók esetében pedig a szóvivő szerint annyi lesz a változás, hogy a kocsik két első ajtajára a katasztrófavédelem új jelmondatát is tartalmazó logó kerül. A hivatalos közleményekből ugyanakkor kiderül az is: a tűzoltóság fordulatot önállóan már nem használják, hanem a katasztrófavédelem tűzoltóegységei elnevezést alkalmazzák.

A katasztrófavédelmi szerveknél jelenleg átszervezés zajlik, amelynek célja a szervezet reagálóképességének fokozása, valamint a humán erőforrások hatékonyabb elosztása, a végrehajtó szolgálat erősítése – magyarázta a szóvivő. Az április 1-jéig tartó átalakítás a munkavállalók kétharmadának munkajogi helyzetét nem érinti.

Az átszervezésre a 2012. január 1-jén hatályba lépett új katasztrófavédelmi törvényben foglalt új feladatoknak és hatásköröknek való megfelelés miatt van szükség. Ennek eredményeként pedig a hivatalos álláspont szerint egységes szervezet jön létre, amely a feladatok hatékonyabb, szakszerűbb ellátását valósítja meg.

Az új feladatrendszernek megfelelő szervezeti struktúra kialakítása létszámbővüléssel jár: áprilistól 467-tel többen teljesíthetnek majd a katasztrófavédelem szervezetén belül hivatásos szolgálatot. Csökken ugyanakkor a polgári alkalmazottak száma, illetve a jelenleg vezetőként dolgozók egy része végrehajtási területen folytatja tevékenységét.

Azoknak a jelenleg is hivatásos állományúként dolgozóknak, akiket eddigi beosztásukból felmentenek, a szervezeten belül máshol betölthető beosztást ajánl fel a katasztrófavédelem vezetése – szögezte le a szóvivő. Határozott cél ugyanis az elmúlt években megindult tendenciát – amely a katasztrófavédelem civilesítését szolgálta – megfordítani, és a hivatásos állomány szervezeten belüli arányát növelni.

A szervezettől azok távoznak csak – hangsúlyozta a szóvivő –, akik a számukra felajánlott beosztást nem fogadják el. A fenti elv értelmében hivatásos hellyé minősítik át a jelenlegi közalkalmazotti státusok egy részét is.

A munkaügyi központok felé összesen nyolcszáz főt érintő csoportos létszámleépítést jelentett a katasztrófavédelem, ám ennyi embertől biztosan nem válnak meg – szögezte Petróczi Tímea. Az érintett közalkalmazottak egy része hivatásos állományúként, kisebb része a szervezeten belül máshol, mások pedig a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkakörökben folytatják munkájukat a katasztrófavédelem szervezetén belül.

Összességében elmondható tehát, hogy a szervezet átalakítása a munkavállalók 65 százalékát közvetlenül nem érinti – mondta a szóvivő –, az ő esetükben nem változik sem a munkaköri leírás, sem a feladat ellátásának helye, sem a besorolás és az illetmény, és a képesítési követelmény sem.

A vonulós szolgálatot ellátó tiszthelyettesek száma sem csökken, csupán a jelenlegi tiszthelyettesi státusok egy része tiszti, illetve zászlósi beosztássá alakul. Az ilyen beosztásokban levő emberek a szóvivő közlése szerint az újonnan megalakuló katasztrófavédelmi őrsökön, irodákon, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatnál vagy iparbiztonsági területen látnak el feladatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.