Egészen a voksolásig közzétehetők a közvélemény-kutatások eredményei

A közvélemény-kutatási adatokat csak a kampánycsend idején tilos nyilvánosságra hozni az Alkotmánybíróság három évvel ezelőtti határozata szerint. A jelenlegi szabályozás szerint tehát egészen az októberi önkormányzati választás napjáig közzé lehet tenni a politikai felmérések eredményeit.

Az Alkotmánybíróság 2007 februárjában alkotmányellenesnek találta, és ezért eltörölte a választási törvénynek azt a rendelkezését, amely a választásokat megelőző nyolcnapos időszakra moratóriumot írt elő a közvélemény-kutatási adatok közzétételére.

A testület határozatának indokolása szerint más a célja a kampánynak és más a közvélemény-kutatásnak: míg a kampány kifejezetten a választópolgári akarat formálására, a meggyőződés befolyásolására irányul, addig ilyen közvetlen célja a közvélemény-kutatási eredmények közzétételének nincs. A közvélemény-kutatás főként a tájékoztatást szolgálja.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közvélemény-kutatás közzétételének tilalma valóban korlátozza a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, valamint szoros összefüggésben áll a demokratikus közvélemény kialakulásához elengedhetetlen információszabadság alapjogával, a választópolgárok tájékozódáshoz való jogával is.

Az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság, illetve az információszabadság ilyen módon történő korlátozása nem fogadható el, még akkor sem, ha elismerik, hogy a közvélemény-kutatási adatok hatnak a választói magatartásra.

A testület szerint bár a közvélemény-kutatási felmérések nyilvánosságra hozatali korlátozásának célja a választások zavartalan lebonyolítása, és ez legitim cél, a nyolc napig tartó tilalom nincs arányban az elérni kívánt céllal. Vagyis a rendelkezés nem szükségtelenül, de aránytalanul korlátozta a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, így alkotmánysértő.

A döntés nyomán a közvélemény-kutatási felmérések nyilvánosságra hozatali tilalmára - mint jogintézményre - a kampánycsend szabályai az irányadók. Az októberi önkormányzati választáson azonban (a választási eljárási törvény nyári módosítása nyomán) már csak a szavazás napján lesz kampánycsend, ez tehát azt jelenti, hogy csak október 3-án 0 órától 19 óráig tilos kampányolni.

A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen "a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton." 

A szavazókörök este 7 órai bezárása után azonban a különböző közvélemény-kutató cégek politikai tartalmú felmérésének adatai közölhetőek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.