A Józsefváros átveszi a Centrumtól a kerékbilincselést

A Józsefvárosi Önkormányzat leválik a Centrum Parkolási Kft-ről és a kerékbilincselést maga látja el. A képviselő-testület szerdai ülésén döntött úgy, hogy felmondja a kerékbilincselési feladatok ellátására a Centrummal kötött szerződést.

A kerékbilincselési feladatot az önkormányzat a jövőben saját intézményével, a Józsefvárosi Közterület-felügyelettel látja el.

Nemcsak átláthatóbb, hanem az előzetes szakmai számítások alapján az önkormányzat számára jóval előnyösebb működést prognosztizálnak. „Eddigi bevételeink megduplázódásával számolunk, évente körülbelül 30 millió forinttal több fog Józsefvárosnál maradni, amelyet a köztisztaság javítására fogunk fordítani" - mondja a várható eredményekről Kocsis Máté alpolgármester (Fidesz-KDNP), a javaslat előterjesztője.

A Józsefvárosi Önkormányzatot eddig a kerékbilincselésből származó bevételek harminc százaléka illette meg, a bevétel hetven százaléka ugyanis a Centrumnál maradt, azaz az évi 100 milliós bevételből legjobb esetben is csak harminc millió forint folyt vissza az önkormányzathoz.

A Józsefvárosi Közterület-felügyeletnél nyolc álláshelyet létesítenek és két gépjárművet szereznek be a kerékbilincselési feladatok ellátására, de a működtetéssel járó kiadásokat figyelembe véve is nyer az önkormányzat az új konstrukcióval.

A képviselő-testület korábbi, októberi ülésén döntés született arról is, hogy az önkormányzat eredménytelennek minősíti a parkolás-gazdálkodási rendszer üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárást. Kocsis javaslatára a kerületi parkolás gazdálkodási rendszer 2010-vel történő működtetésére új koncepciót készítenek. Mint ismert, Józsefvárosban szeptember 24-vel lejárt a Centrum tízéves szerződése, s az önkormányzat - bízva abban, hogy még az idén ki tud dolgozni az eddiginél egy előnyösebb megoldást - csak december 31-ig hosszabbította meg a céggel kötött szerződést. Azaz, ha találnak az eddigi „centrumosnál" előnyösebb megoldást, akkor nem kizárt, hogy nemcsak a kerékbilincselést, de az egész kerületi parkolás üzemeltetését átveszi 2010-től az önkormányzat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.