A jogállamiságra hivatkozva vág vissza a Médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint különös dolog egy jogállamban, ha egy politikus egyszerre kérdőjelezi meg a jogállami lépések és a jogállami intézmények létjogosultságát.

A médiatanács szóvivői irodája ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a független országgyűlési képviselő szerdán tudatta: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert véleménye szerint a médiatanács a Klubrádió ügyében tanúsított viselkedése kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát.

A politikus ezt egy nappal azt követően jelentette be, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a médiatanács azon határozatát, amelyet a testület tavaly decemberben hozott a Klubrádió által használt fővárosi 95,3 MHz-es frekvencia pályázatával kapcsolatban.

A médiatanács szerint Karácsony Gergely nem először kérdőjelezte meg a jogállami intézmények létjogosultságát, néhány nappal ezelőtt ugyanis azt közölte, hogy nézete szerint nincs szükség Magyarországon médiaigazgatási ügyekben döntéshozó testületre.

A hatóság közleményében úgy fogalmaz: bizonyára elkerülte a képviselő figyelmét, hogy a médiaszabályozás kérdései az Európai Unió országaiban mindenütt a magyar médiatanácshoz hasonló testületek felelősségi körébe tartoznak.

A testület közleményében bírálta a képviselőt, amiért azért kíván feljelentést tenni, mert egy bonyolult jogvitában a tanács a jogi megoldás útját választotta.

"A felek jogi természetű vitáit egy jogállamban bíróságnak kell rendeznie. Ez a helyzet a Klubrádió ügyében is" - írta a szóvivői iroda, amely szerint "a médiaigazgatási ügyek eredménye szempontjából meddő próbálkozás egyre nyersebb hangvételű politikai megrendelések megfogalmazásával kísérletezni".

A médiatanács véleménye szerint vannak, akik minden követ megmozgatnak azért, hogy megpróbálják pártpolitikai üggyé tenni a Klubrádió frekvenciapályázatának "tisztán médiaigazgatási és jogi természetű" ügyét.

Attól a testülettől féltik a Klubrádió sorsát, amely csaknem két éve biztosítja a rádió folyamatos működését, és amely kedvezményes frekvenciadíjat állapított meg a Klubrádiót üzemeltető üzleti vállalkozás tulajdonosa számára - fogalmaz a szóvivői iroda.

"Egy európai demokráciában egyáltalán nem szokatlan, hogy Karácsony úrhoz hasonlóan a politikusok bizonyos ügyekben politikai követeléseket fogalmaznak meg, az már azonban szokatlan, hogy bármely konkrét médiatulajdonos érdekében fogalmazzanak meg megrendeléseket" - szerepel a médiatanács közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.