'Gyurcsány egy erkölcsi hulla'

A Jobbik szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy "erkölcsi hulla", és amit a saját szakdolgozatának ügyében "kever-kavar", az tulajdonképpen a "saját erkölcsi hullájának a gyalázása."

A korábbi miniszterelnök szakdolgozatával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált ugyan Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de nem tudott érdemi határozatot hozni, mert a politikus dolgozata nincs meg.

Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja erre kedden úgy reagált: "a hivatalos dokumentumok alapján plágium nem állapítható meg. Aki azt állította, a jövőben azt állítja, sejteti vagy sugallja, hogy plágium történt, bíróság előtt fog felelni és kártérítést fog fizetni".

Pörzse Sándor jobbikos képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "egészen tragikomikus", ahogy Gyurcsány Ferenc viselkedik a szakdolgozatával kapcsolatos ügyben, az pedig "sokat elárul az erkölcsi mércéjükről, hogy kedden saját nőimitátorán keresztül ellentámadásba mentek át".

Mint mondta, ha Gyurcsány Ferenc szerint ez a megoldás, akkor valószínűleg soha életében nem hallott Schmitt Pál korábbi államfőről vagy a román oktatási miniszterről, akik hasonló ügybe keveredtek, és a társadalom nyomására lemondtak.

A Jobbik szerint rengeteg olyan műalkotás van a világon, amelynek nincs meg a szerzője – mint például a spanyol himnusz –, úgyhogy a volt kormányfő nyugodtan mondhatja azt, hogy ezeket ő szerezte, aztán ha valaki ezt kétségbe vonja, akkor pereljen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.