A Jobbik szerint 2010 a betartatlan ígéretek éve volt

A Jobbik szerint 2010 a betartatlan ígéretek éve volt: a fideszes vezetésű önkormányzatok a közműdíjak emeléséről döntöttek, miközben a közműcégek privatizációjának felülvizsgálata nem történt meg, a kormány pedig, bár ígérte, nem indította el a bajba jutott lakáshiteleseket segítő nemzeti eszközkezelőt.

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: ma már a családok több mint tizede tartozik a közüzemi díjakkal, ha pedig tavasszal lejár a kilakoltatási moratórium, százezrek kerülhetnek az utcára, a kormány mégsem kínál megoldást ezekre a gondokra. Hozzátette, a Fidesz-KDNP egyik legfontosabb vállalását nem teljesítette, azaz hogy "senkinek sem kell a közüzemi számlák tengerében, a kilakoltatástól félve töltenie az ünnepeket".

A politikus szerint az, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatok semmit sem tettek a közműcégek privatizációjának felülvizsgálata érdekében, "már-már a hazaárulás határát karcolgatja".

A nemzeti eszközkezelő elmaradásáról szólva Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott: 105 ezer ingatlantulajdonos több mint három hónapja nem tudja fizetni az égbe emelkedő törlesztőrészletet, őket "magukra hagyta kormány".

Pártja elképzeléseit ismertetve elmondta: a Jobbik a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása mellett végrehajtási moratóriumot vezetne be, a behajtási jutalékot pedig 2 százalékban maximálná. Szorgalmazta azt is, hogy a "kirívóan etikátlan" bankok működési engedélyét vonják be, a gyorskölcsönöket jóval a piacon megszokott kamatok feletti szinten nyújtó pénzintézeteket pedig szorítsák vissza.

Javasolta az "öncsőd" lehetőségének bevezetését is, amellyel a családok - a kormány által meghatározott feltételekkel - mentesülhetnének a törlesztési kötelezettség bizonyos része alól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.