A Jobbik saját érdemének tekinti Sukoró blokkolását

A Jobbik szerint kezdeményezésére bontotta fel a kormány a sukorói kaszinóprojekt koncessziós szerződését.

Lenhardt Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteki közleményében azt közölte: a kormány a Jobbik kezdeményezésére csütörtökön végre felbontotta a sukorói kaszinóprojekt koncessziós szerződését. Az ellenzéki párt reméli, hogy a 900 millió forintos kötbér is befolyik az államkasszába és nem Andrew Vajna újabb kaszinós veszteségeit pótolják belőle.

A Jobbik a kormány csütörtöki döntését csupán első lépésnek tekinti a korrupció elleni harcban. Mint Lenhardt Balázs közleményében írja: "mozgalmunk a jövőben is szem előtt tartja a nemzet érdekeit és ehhez az ügyhöz hasonlóan továbbra is határozottan fellép a magyar családok adóforintjai, valamint a nemzeti vagyon megvédése érdekében".

A Magyar Nemzet pénteken Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosra hivatkozva számolt be arról, hogy a magyar állam a megállapodás felbontása mellett a 900 millió forintos kötbért is jogosan követelheti, mert Joav Blum és a KC Bidding Kft. sem teljesítette a koncessziós szerződésben előírt feltételeket.

Budai Gyula az érintett minisztériumok és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal témafelelőseinek csütörtöki megbeszélése után azt mondta: mindenki egyetértett előterjesztésével, mely szerint fel kell mondani a kaszinóváros megépítésére vonatkozó koncessziós szerződést.

A Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján szólította fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal mondja fel a sukorói koncessziós szerződést, ha az még életben van.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.