A Jobbik kijárási tilalmat sürget a cigánybűnözés ellen

Lakossági fórumot szervez csütörtökön a Jobbik a Borsod megyei Lak településen, ahol múlt héten hétfőn holtan találtak egy idős nőt, akinek megölésével négy helyi fiatalt gyanúsítanak.

Sneider Tamás parlamenti képviselő minderről szerdán a Jobbik frakcióülése után beszélt Budapesten. Elomndta, a csütörtöki fórumon részt vesz Vona Gábor az ellenzéki párt elnöke is.

A képviselő hangsúlyozta: 2010-ben, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 15 ezerrel több volt a lopás, 17 százalékkal nőtt a betöréses lopások száma, 382 százalékkal a vérfertőzések és 1412 százalékkal az uzsora-bűncselekmények száma. A jobbikos országgyűlési képviselő szerint ezek azok a bűncselekmények, amelyeket "nagyrészt a cigány etnikumhoz kötődő személyek követnek el."

Sneider Tamás úgy fogalmazott: "az elmúlt 20 évben 1000 magyar embert gyilkoltak le cigány emberek." Éppen ezért a Jobbik határozottan felszólítja a belügyminisztert, tegyen határozott lépéseket annak érdekében, "hogy az idős embereket ne gyilkolásszák halomra."

A Jobbik szerint - ha szükséges - kijárási tilalmat kell bevezetni éjszakánként egyes településeken és biztosítani kell a megfelelő számú rendőri jelenlétet. Az ellenzéki párt ellátogat Lakra és a szintén Borsod megyei Tornyosnémetire is, ahol "megpróbálnak az ottani emberekbe lelket önteni és nem engedik, hogy elüldözzék őket lakhelyükről" - fogalmazott Sneider Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.