A Fidesz egyértelműen szigorúbb, a Jobbik pedig már-már egészen kegyetlen szankciókkal sújtaná a bűncselekmények elkövetőit, míg az MSZP és az LMP egyértelműen a liberálisabb büntetőpolitika híve – ez már az új büntető törvénykönyv (Btk.) általános vitája során is kiderült. A jövő héten kezdődő részletes vita így már túl sok meglepetést nem ígér.

Csak a szigor

A kormány javaslata szerint szigorúbb büntetésre számíthatnak majd a visszaesők – s természetesen marad a három dobás intézménye, amely szerint a többszörös erőszakos visszaesőket életfogytig fenyegeti –, súlyosabb megítélés alá eshetnek a korrupciós és gazdasági, valamint a közlekedési bűncselekmények elkövetői, s nő az elévülési idő. Élet elleni bűncselekmények esetén pedig a büntethetőség korhatárát 12 évre szállítanák le. De nem számíthatnak sok jóra a drogfogyasztók sem, mert korlátozzák az elterelés lehetőségét, és változatlanul súlyos ítélet járhat kábítószerek birtoklásáért vagy kínálásáért.

Ugyanakkor fokozott büntetőjogi védelmet kaphatnak a gyermekek, illetve a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek: aki a sérelmükre követ el bűncselekményt, súlyosabban lesz büntethető. Megúszhatja viszont, aki saját magát védi: a feltételezhetően élet elleni támadás esetén – ilyen lehet, amikor éjjel törnek be valakihez – a tettest akár meg is lehetne ölni.

A tervezethez eddig mintegy kétszáz módosító javaslat érkezett. Például a Jobbik kevesli a szigort, és visszahoznák a halálbüntetést, míg az emberölést alapesetben is 15-től 20 évig terjedő börtönnel sújtanák. Bevezetnék emellett a dologházi őrizetet, amikor a visszaesőt a szabadulása után még évekig felügyelet mellett dolgoztatnák.

Van olyan fideszes képviselői javaslat is, amely ugyancsak további szigorítást jelentene: e szerint 12 évtől nemcsak az élet elleni, hanem az erőszakos vagyon elleni bűncselekményeket is büntetni rendelné.

A gyermekek elítélése körül biztosan nagy vita lesz, miként a jogos védelemről is. Egy fideszes például azt veti fel, hogy azt se büntessék, aki technikai eszközzel okoz halálos sérülést a behatolónak, ha egyébként mindent megtett annak elkerülése érdekében.

Az MSZP viszont több ponton enyhítene a Btk. rendelkezéseit, s – az LMP-hez hasonlóan – határozottan tiltakozik a gyermekek büntethetősége ellen. Az ökopárt – az első bűntényesek azonnal bezárása helyett – kiterjesztené a próbára bocsátás lehetőségét, és szabálysértéssé minősítené csekély mennyiségű kábítószer birtoklását. 

A népköztársaság elnöki tanácsa sem volt olyan büntetéspárti, mint a Fidesz

„A jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit, és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma” – idézett az új büntető törvénykönyv általános vitája során a kormányprogramból a szocialista Bárándy Gergely.

A szakpolitikus ezt a választási kampány szülte populista és teljesen abszurd gondolatsornak minősítette. Ha ez igaz lenne – tette hozzá –, „Fehéroroszországban vagy Csecsenföldön lenne a legjobb a közbiztonság, hiszen büntetőjogukra minden igaz, amit a kormányprogram leír”.

A Btk. tervezete általános értelemben sem áll ki az úgynevezett kettős nyomvonalú büntetőpolitika mellett – hangoztatta Bárándy –, amely szerint a súlyos bűncselekményt elkövetőkre és a visszaesőkre a törvény szigorával kell lesújtani, míg az első bűntényesek esetében a megtorlás helyett az elterelést és alternatív szankciókat kellene alkalmazni, a büntetési célok közül pedig elsősorban a prevencióra és a nevelésre kellene helyezni a hangsúlyt.

Azt, hogy a kormány kriminálpolitikai elképzelésein mennyire túlhaladott az idő, mutatja: már a múlt század hetvenes éveiben is igencsak másként gondolkodtak a büntető igazságszolgáltatás szerepéről. „A bűnözés elleni küzdelemnek elsősorban a bűncselekmények megelőzésére kell irányulnia” – szögezi le egy, csaknem negyven esztendeje keletkezett dokumentum.

Ugyanitt olvasható az is, hogy azzal szemben, aki először követ el valamilyen kisebb súlyú bűncselekményt, „de a magatartása korábban nem esett kifogás alá”, az eljárást „a nyomozó hatóság, illetőleg az ügyészség általában figyelmeztetéssel fejezze be”.

Mindezt nem valamelyik liberális nyugat-európai kriminológus fogalmazta meg, hanem az idézetek a népköztársaság elnöki tanácsának 1973-ban született, a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről szóló határozatából származnak.

Ha az első bűntényesekkel szemben „mégis bírósági eljárás szükséges, az ilyen elkövetőkkel szemben általában megfelelő súlyú pénzfőbüntetést, javító-nevelő munkát vagy olyan szabadságvesztést kell kiszabni, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztik” – hívta fel a jogalkalmazók figyelmét a határozat. És még egy figyelemre méltó gondolat: „tovább kell fejleszteni az utógondozás állami és társadalmi rendszerét”. A cél nyilván a börtönből szabadulók reintegrációjának elősegítése lehetett.

Más kérdés, hogy az amúgy máig vállalható gondolatokat akkoriban mennyire vették komolyan. Valószínűleg semennyire, mert 1974-től 1986-ig a nem egészen 18 ezerről csaknem 25 ezerre nőtt a fogva tartottak száma.

Ami mindjárt azt is mutatja, hogy hiába zártak egyre több embert rács mögé, attól még a bűncselekmények száma nem csökkent. Sőt: 112 ezerről 183 ezerre emelkedett. A bűnözéssel szemben tehát még egy diktatúra sem volt képes igazán hatékonyan fellépni.

A büntetések szigorításától most sem várható eredmény – ezt hangoztatja évek óta szakemberek sora. „Az önök által előszeretettel kemény kéz büntetőpolitikájának aposztrofált kormányzati álláspont a közvélemény akaratának kiszolgálására jó, azonban a közbiztonság javítására nem” – figyelmeztetett felszólalásában Bárándy is.

A hivatalos adatok alapján „a regisztrált bűncselekmények száma 2000 és 2010 között folyamatosan csökkent, 2010-től azonban 13,5 százalékkal megemelkedett. A befejezett emberölések száma 2000 és 2010 között majdnem a felére csökkent, a tendencia azonban 2011-ben megfordult, azóta növekszik. Mindeközben az elítélések száma, valamint a börtönnépesség száma nő” – idézte a statisztikai adatokat Bárándy.

Amit nem mondott: a fogva tartottak száma az utóbbi két esztendő alatt 13-14 százalékkal nőtt. Így ma már körülbelül 18 ezer embert tartanak rács mögött, ami azt is jelenti, hogy negyven százalékkal többen vannak, mint amennyit a rendelkezésre álló férőhelyeken el lehetne helyezni. A zsúfoltság pedig könnyen a rabok egymás közötti súlyos konfliktusaihoz vezethet, ami a személyzet dolgát sem könnyíti meg. 

Sikerült propagandaeszközzé silányítani a büntetőjogot

Az 1973-as elnöki tanácsi határozat valóban tartalmazott máig megfontolásra érdemes gondolatokat, viszont egyértelműen durva beavatkozást jelentett az elvileg akkor is független igazságszolgáltatás működésébe – árnyalja a képet Finszter Géza kriminológus. Az egyetemi tanár a Fidesz kormányprogramjából vett idézet kapcsán pedig leszögezte: Magyarország soha nem volt a bűnözők paradicsoma.

Az efféle kijelentések is azt igazolják – hangsúlyozta –, hogy a kormány hajlamos egyszerű propagandaeszközzé silányítani a büntetőjogot. Lehet mondani, hogy a közbiztonság az elmúlt nyolc évben összeomlott – tette hozzá –, de ez csak a politikai marketing része, mert statisztikai adatokkal alátámaszthatóan nem igaz.

Egyre több a megoldatlan társadalmi probléma, és ezekkel gondokkal– például ide sorolható a recesszió miatt nem csökkenő munkanélküliség és fokozódó elszegényedés, a kirekesztés, a szélsőséges nézetek terjedése – Finszter szerint a hatalom nyilvánvalóan nem tud mit kezdeni, és a kriminálpolitika valamiféle pótcselekvés terepévé válik.

Ebben a helyzetben könnyebb rámutatni a bűnösökre, s őket móresre tanítani, mint valós válaszokat találni – fogalmazott. Hasonló volt a helyzet a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, és hiába fogalmaztak meg ma is korszerű elveket a büntetőpolitikáról, Finszter szerint a szocializmus válsága miatt egyszerűbb volt bűnbakokat keresni, mintsem a gazdaság hanyatlására vagy az életkörülmények folyamatos romlására adekvát választ adni.

Óriási hiba az is – mutatott rá a kriminológus egy másik szempontra –, hogy a büntetőpolitikát összemossák az áldozatok védelmével. Annak ugyanis, hogy milyen szankciókat alkalmaznak, semmi köze a sértetteknek biztosítandó jóvátételhez, és ha az elkövetők jogait csorbítják, attól nem lesz jobb helyzetben az áldozat.

Vagyis: a büntetőeljárási garanciák megnyirbálása, a súlyosabb szankciók vagy a bíró döntési szabadságának korlátozása a sértett számára semmilyen előnnyel nem jár. Egy bölcs és autonóm igazságszolgáltatás viszont – hangsúlyozza Finszter – erkölcsi tőkét teremt, és fokozza a társadalmi szolidaritást, ami viszont már hozhatja a legelesettebbek helyzetének jobbra fordulását.

Az út, amelyre a büntetőpolitika most lépett, még inkább eltávolít minket a humanista jogfelfogástól, amely a nyugat-európai demokratikus államok egyik legnagyszerűbb eredménye – így látja az egyetemi tanár. Ez a büntetőjogi elmélet szerinte nem azért követendő, mert nyugati, hanem azért, mert az emberi méltóság feltétlen tiszteletén alapul, és hatásában sokkal eredményesebb annál, mint amit az államosított kegyetlenség valaha is elért.

Finszter szerint el kellene dönteni: Oroszországot és Törökországot, vagy az unió tagállamait kívánjuk-e követni. Egyébként léteznek összehasonlító vizsgálatok, amelyek egyértelműen igazolják – emelte ki a szakértő –, hogy attól, ha valahol gyakrabban szabnak ki életfogytig tartó vagy hosszú idejű szabadságvesztést, a közbiztonság nem javul.

Amúgy arra nézve is folytattak kutatásokat, hogy az emberek – s a mostani kormány hajlamos a közhangulatra hivatkozni – milyen büntetéseket szeretnének. Az eredmények azt mutatják, hogy minél tájékozottabbak, annál kevésbé vérszomjasak. Amikor azt kérdezték, hogy mit érdemel az a fiatal és agresszív munkanélküli, aki egy idős asszonytól, annak lakásába betörve tévékészüléket rabol, szinte mindenki a legteljesebb szigort követelte.

De abban az esetben, ha a képet további adatokkal árnyalták – például információkkal szolgáltak a fiktív tettes gyermekkoráról, aktuális élethelyzetéről, az elkövetés körülményeiről –, a közhangulat változott, és a válaszolók már enyhébb büntetéssel is beérték volna.

A vizsgálatok szerint hasonló a helyzet, amikor valakit az egész ország közbiztonságáról kérdeznek: akkor mindenki hajlamos a helyzetet rossznak minősíteni. Ennek egyik oka mindenképp az, hogy a médiumok műsorok sorát építik az emberek borzongás iránti vágyára, ezért a ténylegesnél lényegesen rosszabb képet mutatnak a bűnözésről. Nálunk erre még a hatalom is mintha rájátszana – véli Finszter.

Amikor viszont a lakosságot a helyi közbiztonságról kérdezik, általában az a válasz – és ez Magyarországon is igaz –, hogy „a mi utcánkban rend van”. Arról ugyanis mindenki rendelkezik valamilyen tapasztalattal, és a véleményeket már nehezebb manipulálni.