A Jobbik fölosztaná a szegények között Csányi Sándor birtokait

Csányi Sándor tevékenységét sejti a Jobbik amögött, hogy az utóbbi időben több hazai húsipari cég is tragikus helyzetbe került. Az ellenzéki párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a húsipar privatizációjának kivizsgálására, egyúttal kezdeményezi az OTP-elnök által használt állami földterületeknek az újraosztását.

A Jobbik szerint több okból is "roppant aggályosak" Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának az agráriumba tervezett beruházásai - nyilatkozta Magyar Zoltán szombaton az MTI-nek.

A párt országgyűlési képviselője emlékeztetett rá: sajtóhírek szerint Csányi Sándor 50-60 milliárd forintos beruházást tervez az agráriumban, ennek részeként Mohácson hozna létre 10 milliárd forintból húsfeldolgozó üzemet. Magyar Zoltán szerint ugyanakkor a húsipar helyzete nagyon kedvezőtlen. Úgy fogalmazott: "vannak olyan információk, melyek szerint Csányi Sándornak köze lehet a többi húsüzem tragikus helyzetéhez, mert nem szívesen látna konkurenciát."

Éppen azért a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a húsipar privatizációjának, illetve a jelenlegi helyzet kialakulásának kivizsgálására. Magyar Zoltán szerint az is felháborító, hogy Csányi Sándor "birodalmának" 27 ezer hektár, nagyrészt állami föld is a része. A Jobbik azt szeretné, ha a kormány azonnal földosztást kezdeményezne ezekből a területekből, és azokat szociálisan rászoruló családoknak juttatná.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.