A Jobbik feljelenti Efraim Zuroffot

Feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt - közölte a párt szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint azt követően tették meg a lépést, hogy az ügyészség - Efraim Zuroff feljelentésével szemben - kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.

"A hamis vád bűntette szándékosan és gondatlanságból is elkövethető, de a Jobbiknak nincs kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar fenntartása, saját intézménye szükségességének bizonyítása érdekében kifejezetten koncepciós vádakat fogalmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem visszariadva" - olvasható a párt közleményében.

Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként  kulcsszerepet játszott 15 ezer 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában  - július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították  meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi  Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.