A Jobbik ellen tüntetnének az esztergomi zsinagógánál

Több civil szervezet és a Mazsihisz is tiltakozik a Jobbik provokációja ellen.

A Mazsihisz tiltakozik az ellen, hogy politikai gyűlést akar tartani a Jobbik február 14-én a volt esztergomi zsinagógában, mert ez sérti a mártírok emlékét - jelentette ki a Mazsihisz ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Zoltai Gusztáv közölte: támogatják azt a kezdeményezést is, amelynek keretében több civil szervezet a gyűlés tervezett időpontjában demonstrálni akar a Jobbik lépése ellen. A Mazsihisz vezetői vallási ünnepük miatt nem vehetnek részt a demonstráción, de a mártírok emléke megköveteli, hogy tiltakozzanak - tette hozzá.

Zoltai Gusztáv felidézte, hogy a zsinagóga - amelyet eredeti állapotában állítottak helyre - ma már nem templomként működik. A helyi hitközség az épületet 1963-ban eladta az államnak, és 2006 óta kulturális intézménynek ad otthont. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy a Jobbik gyűlése sérti az emberi méltóságot.

A tiltakozást szervező Elég volt elnevezésű Facebook-oldal aktivistája, Drelyó Ágnes a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tervek szerint már a Jobbik-rendezvény kezdési időpontja előtt a helyszínen lesznek, és békés demonstrációra készülnek, ám meg akarják akadályozni a fórumot.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke ugyancsak azt hangsúlyozta: azért támogatják a civil kezdeményezést, mert megengedhetetlennek tartják az esztergomi mártírok emlékének megbecstelenítését.

A Jobbik a 2010-es választási kampányban is a volt zsinagógába hirdette meg esztergomi lakossági fórumát, ám akkor az épület tulajdonosa, a helyi önkormányzat zsidó szervezetek tiltakozása nyomán végül nem engedélyezte a rendezvény megtartását az épületben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.