A Jobbik csak "tesztnek" szánta az anticionista parlamenti csoportot

A Jobbik a keddi meghívójuk címével ellentétben nem hozza létre az "Országgyűlés Anticionista Csoportját", hanem ezzel az "akciójukkal csak sikeresen tesztelték a szólásszabadság határait".

Volner János, a Jobbik alelnöke elmondta: arra akarták felhívni a figyelmet, hogy Kövér László házelnök és a kormánytöbbség számára sem a cionista, sem az anticionista kifejezés "nem fér bele a szólásszabadságba".

A jobbikos politikus emlékeztetett rá: pártjuk kedden hirdetett meg egy sajtótájékoztatót szerdára "megalakul az Országgyűlés Anticionista Csoportja" címmel Hegedűs Lorántné, az Országgyűlés jegyzője és Novák Előd, a Jobbik alelnöke részvételével.

Az Országgyűlés elnöke még kedden a két jobbikos képviselőnek címzett levelében erre reagálva úgy fogalmazott: az Országgyűlés nem hozott és nem fog létrehozni semmilyen anticionista csoportot, vagy ehhez hasonló provokatív, Magyarország nemzeti érdekeit sértő egyéb képviselői csoportosulást. Kövér László levelében figyelmeztette az érintett képviselőket, hogy "az ezzel ellentétes látszatkeltéshez", amely egyben sérti az Országgyűlés méltóságát, nincsen joguk, ezért felszólította őket, hogy ettől a jövőben következetesen tartózkodjanak.

A szerdai sajtótájékoztatón Hegedűs Lorántné és Novák Előd helyett Volner János jelent meg, aki elmondta: akciójuk oka, hogy Kövér László korábban pénzbírsággal sújtotta Novák Elődöt "a cionista szó sértő jellege miatt". Ezért a Jobbik úgy gondolta, hogyha "ennyire sértő a cionista jelző", akkor az anticionista csoport létrehozásának hírével "tesztelik a szólásszabadság határait". Volner János úgy fogalmazott: abban bíztak, hogy "Kövér László ezt a küzdelmet a csoport vezetőjeként el fogja vállalni".

Hozzátette: a Jobbik "csodálkozik", hogy az anticionista kifejezés sem "fér bele a szólásszabadságba", ezért felkérik Kövér Lászlót, illetve a Novák Előd elleni pénzbírságot megszavazó kormánypárti frakciókat, hogy "konkretizálják melyik kifejezéssel vannak kibékülve és melyikkel nem".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.