A Jobbik az agrárkamarai rendszer átalakítását szorgalmazza

A Jobbik az agrárkamarai rendszer átalakítását szorgalmazza, mert a kormányváltás után alkotott új jogszabály az ellenzéki párt szerint nem oldotta meg a problémákat.

Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a Jobbik is egyetértett azzal, hogy szükség van új agrárkamarai törvényre, de a 2012-ben elfogadott, azóta már módosított jogszabállyal komoly problémáik vannak.

Kifogásolta a kamarai adatkezelési szabályokat, mondván "a Kubatov-listák világában" nem tartják elfogadhatónak, hogy a Fidesz az agrárkamarai tagok minden adatára rálásson. Mint mondta, a kamarai választásokon a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vezetői kerültek pozícióban.

Magyar Zoltán elmondta, amennyiben kormányra kerülnek, megszüntetik a településeken most "fű alatt" szerveződő kamarai bizottságokat. Félő - folytatta - , hogy ezeket a bizottságokat egyetlen miniszteri rendelettel átalakítják földkiadó bizottságokká, amelyek a földtulajdonváltásról döntenek. A Jobbik emellett rendezné a kamarai tanácsadó hálózattal "egybegyúrt" falugazdászok bérét, valamint eltörölné a kamarai tagdíjat, amely főként a kisebb vállalkozókat sújtja - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.