A Horthy-korszak szerecsenmosdatása

A Horthy-korszak szerecsenmosdatásának tartja a Magyar Liberális Párt (MLP) az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékmű felállítását, amihez szerdai rendkívüli testületi ülésén adott tulajdonosi hozzájárulást az V. kerületi önkormányzat.

Bősz Anett, az MLP ügyvivője az MTI-nek azt mondta: pártja tiltakozik az emlékmű felállítása ellen, mert annak üzenete szerintük az, hogy Magyarország csak áldozata volt a második világháború eseményeinek, a több százezer ember deportálásáért és meggyilkolásáért pedig kizárólag a német megszállás a felelős.

Az ügyvivő szerint Magyarországnak is szembe kell néznie történelmével, éppen úgy, ahogyan a németek tették annak ellenére, hogy "sokkal sötétebb korszak volt ez az ő életükben", mint bármelyik európai ország életében.

Szólt arról is: arra kérik Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, mentse fel Szakály Sándort a Veritas Történetkutató Intézet éléről, szerintük ugyanis az elmúlt hetek során nyilvánvalóvá vált, hogy a történész alkalmatlan arra, hogy pártatlanul tárja fel a történelem eseményeit.

Bősz Anett az emlékművel kapcsolatos eseményeket az elmúlt évek kultúrpolitikája betetőzésének látja. Azt mondta: a kormány kisajátította a kultúrát; a kabinet úgy gondolja, "kizárólagos előjogokat" gyakorol, azokat pedig olyan emberekre ruházza, mint Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia vezetője vagy Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.